„A foci egy olyan játék, amit huszonketten játszanak 90 percen keresztül, és a végén mindig a németek nyernek” – hangzik minden idők egyik legismertebb, focihoz köthető mondása.
A „szerző”, az angol Gary Lineker az 1990-es, tizenegyesekkel elbukott vb-elődöntő után nyilatkozott ilyen lemondóan, de nem járt messze az igazságtól, ha a német válogatott világbajnoki és Európa-bajnoki büntetőpárbajait vesszük alapul. A Nationalelf ugyanis elképesztő statisztikákat tudhat magáénak a műfajban.
Németország, illetve korábban NSZK eddig négy alkalommal (1982-ben a franciák, 1986-ban Mexikó, 1990-ben Anglia, 2006-ban pedig Argentína ellen) vett részt tizenegyespárbajban a világbajnokságok történetében, és mind a négyszer továbbjutott. Mi több, 18 tizenegyeséből mind a 18 kaput talált, és csak egy maradt ki (ez szenzációs 94%-os hatékonyságot jelent).
Az egyetlen hiba az akkor a Real Madridot erősítő Uli Stielike nevéhez fűződik, az 1982-es torna Franciaország elleni elődöntőjében Jean-Luc Ettori védte a kapu jobb oldalába tartó tizenegyest. A francia egyébként büszke lehet, hiszen ő az egyetlen kapus, aki egyáltalán hozzá tudott érni a labdához, noha a hálóőrök fele eltalálta az irányt.
Nemcsak akkor remekelnek a németek, ha rúgni kell a tizenegyest, akkor is, ha védeni. Tizennyolc játékos próbálkozott ellenük, és csupán tíz labdarúgó értékesítette a magáét, ráadásul Chris Waddle 1990-ben fölé bombázott kísérlete az egyetlen, amely nem talált kaput. Azaz 18 alkalomból hétszer a kapusok védtek, ez elképesztő 39%-os védési hatékonyságot jelent.
Németország (korábban NSZK) egyébként mindössze egyszer maradt alul tizenegyespárbajban nagy torna során: az 1976-os Eb-döntőben a cseh válogatott győzte le a németeket. Antonin Panenka minden idők egyik legpengésebb és legpimaszabb büntetőjét mutatta be Uli Hoeness hibája után, amivel Csehország meg is nyerte az Európa-bajnokságot.
Hat évvel később jött Stielike kihagyott tizenegyese, majd harmincnégy évet kellett várni újabb kimaradt német büntetőre, igaz akkor egyből három jött. 2016-ban az olaszok elleni negyeddöntőben Thomas Müller, Mesut Özil és Bastian Schweinsteiger is hibázott, más kérdés, hogy az olaszok négyet is kihagytak.
És hogy hogyan lehet legyőzni a Nationalelfet egy világbajnoki büntetőpárbaj során?

A statisztikák alapján a legfontosabb, hogy az ellenfélnek kell kezdenie a rúgásokat, hiszen mikor a németek kezdték, egyetlen egy tizenegyest sem hagytak ki. Illetve a számok azt is megmutatják, hogy a velük szemben álló kapus megérzése is kulcs: 37, nagy tornán elvégzett kísérletből mindössze kétszer ért labdába a hálóőr, igaz mindkét esetben védett is (az egyikük ugyebár Ettori volt a 1982-es spanyolországi vb-n).
Összefoglalva tehát: jobb lábbal a kapus bal oldalára kell rúgni a tizenegyeseket magasan vagy félmagasan (aztán bízni a jó szerencsében).
A hírek szerint egyébként az angol válogatott tagjai már a fenti adatsorral fekszenek és kelnek.