Musorujsag
Élő Eredmények

Pénzfeldobás helyett kő-papír-olló – eltiltották a bírót

m4sport.hu
Az Angol Labdarúgó-szövetség 21 napos eltiltással büntette David McNamara játékvezetőt, aki egy kő-papír-olló párbajt rögtönzött egy Manchester City–Reading női labdarúgó mérkőzés előtt.

A történet azzal kezdődött, hogy a bíró az öltözőben felejtette a pénzfeldobáshoz használt érmét, így a kezdőrúgás eldöntéséhez alternatív megoldást kellett találnia. Akár vissza is szaladhatott volna az érméért, de a televízió élőben közvetítette a meccset, nyomás alatt pedig úgy döntött McNamara, hogy a két csapatkapitány döntse el kő-papír-ollóval a kezdőrúgást.

Elsőre azt is gondolhatnánk, milyen ügyesen vágta ki magát a stresszes szituációból, de a szövetség nem így gondolta: három hétre eltiltotta – írja  a Telegraph.

„Védhetetlen, amit tett, hiszen nem készült fel a mérkőzésre. Az érme nem volt nála, ez súlyos és elfogathatatlan hiba, nem profi játékvezetőhöz méltó” – nyilatkozta Joanna Stimpson, az FA játékvezetőkért felelő menedzsere.

„A labdarúgás szabályaiban benne van, hogy a kezdőrúgást pénzfeldobással kell eldönteni, és ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. A televíziós közvetítés miatt nyomás alatt kellett döntenie, de hibázott” – fűzte hozzá.

További tartalmak