A 30 éves portugál férfit európai elfogatóparancs alapján január 16-án fogták el Budapest VII. kerületében, a birtokában lévő pedig lefoglalták. A Football Leaks nevű honlap az európai futballt érintő számos titkos szerződést és megállapodást szivárogtatott ki, például itt jelentek meg először azok a dokumentumok, amelyek szerint Cristiano Ronaldót egy Kathryn Mayorga nevű modell nemi erőszakkal vádolta.
Rui Pinto ellen – aki ösztöndíjas hallgatóként költözött Budapestre több évvel ezelőtt – ugyanakkor nem a Football Leaksen közzétett, illetve a nemzetközi sajtónak átadott, valószínűleg illegális módszerekkel szerzett információk, dokumentumok miatt adtak ki körözést Portugáliában, hanem a helyi labdarúgást megrázó Benfica-botrány miatt, amely a klub alkalmazottainak, vezetőinek levelezéséből ellopott információkon alapul.
A Fővárosi Törvényszék közleményében azt írta: az úgynevezett katalogizált, számítástechnikai eszközökkel megvalósított bűncselekmények büntetési tételének felső határa Portugáliában tíz év börtön. A férfi nem járult hozzá az egyszerűsített átadási eljáráshoz, viszont élni kívánt a specialitás elvének alkalmazásával, ami azt jelenti, hogy ha átadják, a portugál hatóságok kizárólag az említett ügy miatt állíthatják bíróság elé.
Mint írták, a Fővárosi Törvényszék az átadási eljárásnál az európai elfogatóparancs végrehajthatóságának feltételeit vizsgálja, vagyis arról nem hozhat döntést, hogy a terhelt elkövette-e az elfogatóparancsban szereplő bűncselekményt. A törvényszék a portugál hatóságok által megküldött európai elfogatóparancs alapján megállapította, hogy fennállnak a teljesítés feltételei, így kedden elrendelte a terhelt átadási letartóztatását és átadását a portugál igazságügyi szerveknek.
A törvényszék hangsúlyozta azt is, hogy a férfi nem tudott olyan konkrét bizonyítékot bemutatni, amely alapján megalapozottan feltehető lenne, hogy Portugáliában csorbulna a joga a tisztességes eljáráshoz, vagy veszélybe kerülne a testi épsége.
A terheltet a határozat véglegessé válásától számított tíz napon belül kell átadni, ha eddig az időpontig nem veszik át, megszűnik az átadási letartóztatása. A határozat ellen a portugál férfi és védője fellebbezett.