Musorujsag
Élő Eredmények

Guardiola Torinóban? A Man. City és a Juve közösen nevet rajta

m4sport.hu
Az olasz sajtó egyre erősebben tolja a pletykát, hogy Pep Guardiola veszi át a távozó Massimiliano Allegri helyét a Juventus kispadján, a Manchester City vezetőségének egyik tagja viszont határozottan cáfolta és „fakenews”-nak nevezte a közölt információkat.
(fotó. EPA/NEIL HALL)

Egy olasz hírügynökség csütörtökön már konkrétumokkal is szolgált, szerintük Guardiola már meg is egyezett a Juventusszal egy négyéves szerződésről, amelyet június 4-én írnak alá, szezononként 24 millió eurós fizetésért. A hivatalos bemutatás június 14-én lesz.

Az elmúlt években több elsőre hihetetlennek tűnő átigazolási pletyka vált valósággá, elég Neymar világrekordot jelentő klubváltására vagy Cristiano Ronaldo Juventusba szerződésére gondolnunk, de Guardiola torinói kalandjának elmélete több sebből vérzik.

Elég csak azzal kezdenünk, hogy az angol klubot sorozatban két PL-győzelemre vezető katalán távozásával félbehagyná a megkezdett munkát, hiszen, ha nincs is kijelentve, de a közel egymilliárd euróból Guardiola elképzelése szerint összevásárolt és felépített kerettel a Bajnokok Ligája-siker is a kiemelt célok között szerepel, amihez a 2017/2018 és a 2018/19-es szezonban sem tudtak közel kerülni. Jelenleg nincs olyan játékosállományú klub Európában, amellyel Guardiola eredményesebb lehetne, mint a Cityé. Miért kezdene mindent szinte a nulláról?

Tegyük hozzá, ha a pénzügyi fair play szabályainak megszegése miatt az UEFa valóban kizárja a BL-ből a City-t, sok mindent megváltoztathat. Akár Guardiola fejében is.

Alberto Galassi, a City elnökségének tagja a Sky Sport Italiának nyilatkozva azt mondta, semmi valóságalapja nincs a menedzser távozásáról közölt információknak.

„Guardiola a Manchester City menedzsere és az is szeretne maradni, ezt sokszor elmondta és nem érti, miért nem hallják meg az újságírók. A távozása színtiszta kitaláció.”

„A Juventusnak elsőként velünk kellene felvennie a kapcsolatot, érdekes, hogy egyes lapok már a bemutatásáról írnak, amikor minket senki sem keresett meg. Ennek a sztorinak nincs alapja” – tette hozzá.

Galassi azt is elárulta, telefonon beszélt Pavel Nedveddel, a Juventus klubigazgatójával és közösen nevettek egy jót a megjelent híreken.

„Elnézést kell kérnem a Juventus-szurkolóktól, de a következő vezetőedzőjüket nem Pep Guardiolának hívják” – jelentette ki Galassi.

További tartalmak