Három jelölt maradt az UEFA Év játékosa díjra

Vajon egy védő le tudja győzni Messit és Ronaldót?

Virgil van Dijk gólöröme a Bayern München – Liverpool BL-nyolcaddöntőben (Fotó: EPA/Ronald Wittek) Virgil van Dijk gólöröme a Bayern München – Liverpool BL-nyolcaddöntőben (Fotó: EPA/Ronald Wittek)



Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kihirdette, ki az a három játékos, aki megnyerheti 2019-ben az év legjobb európai labdarúgójának járó díjat. A három név között nincs meglepetés, hiszen amint azt várni lehetett, a győztes a Virgil van Dijk (Liverpool), Lionel Messi (Barcelona), Cristiano Ronaldo (Juventus) hármasból kerül ki.

A holland védő Bajnokok Ligája győztes, az UEFA Nemzet Liga második helyezettje, az angol Premier League második helyezettje, az év PFA-játékosa. Nagy várakozással voltak irányába, hiszen Klopp már egy évvel szerződtetése előtt jelezte, szüksége van rá.

Az elmúlt évben bebizonyította, nem véletlenül fizettek érte akkor rekordnak számító 78 millió fontot, hiszen jelentős szerepel volt a Pool BL-sikerében és ő volt az egyetlen futballista, a kit a szezon során egyszer sem tudtak kicselezni. Emellett fontos gólok kötődnek a nevéhez, elég csak a németek elleni Nemzetek Ligája-találkozóra, vagy a Bayern elleni BL-nyolcaddöntőre gondolni.

Lionel Messi gólöröme a Barcelona–Liverpool BL-elődöntőben 2019. május 1-jén (Fotó: EPA/Alberto Estevez) Lionel Messi gólöröme a Barcelona–Liverpool BL-elődöntőben 2019. május 1-jén (Fotó: EPA/Alberto Estevez)



Lionel Messi megnyerte a spanyol bajnokságot, és a Spanyol Szuperkupát, valamint az Európai Aranycipőt és a BL-gólkirályi címének győztese lett. A Liverpool elleni szabadrúgását az idei BL-szezon legszebb góljának választották. Ugyanakkor 2015 óta képtelen megnyerni a katalánokkal a trófeát.

Emellett történelmi gólok fűződnek a nevéhez az idei szezonból. A PSV elleni mesterhármasa azt jelentette, már nyolc csapat ellen tudott három gólt szerezni egy BL-meccsen, és ő lett az első játékos, aki elérte a 400 gólt az öt európai top-bajnokságban. A már említett Liverpool elleni gólja pedig a 600. volt a katalánok színeiben.

epa07637851 Portugal player Cristiano Ronaldo celebrates with the trophy next to Portuguese head coach Fernando Santos after winning the UEFA Nations League final soccer match Portugal vs Netherlands at Dragao stadium, Porto, Portugal, 09 June 2019.  EPA/PAULO NOVAIS Cristiano Ronaldo a Nemzetek Ligája-győzelemért járó serleggel.. EPA/PAULO NOVAIS



Cristiano Ronaldo Nemzetek Ligáját nyert Portugáliával, a sorozat döntőjének gólkirálya lett, és a Juventus színeiben megnyerte az olasz bajnokságot és a Szuperkupát. A Juve ugyan a BL-cím elhódítása miatt igazolta le, és az Atlético ellen bizonyította is klasszisát a sorozatban, végül a negyeddöntő jelentette számukra a végállomást.

Hogy mennyire nem nyomasztja őt a trét és az elvárás, azt jól mutatja, hogy az Atlético elleni BL-nyolcaddöntőben és a Svájc elleni NL-elődöntőben is az ő mesterhármasa juttatta tovább a Juvét és Portugáliát is. A Top 10-be még Alisson Becker, Sadio Mané, Mohamed Szalah (mind Liverpool), Matthijs de Ligt, Frenkie de Jong (mindkettő Ajax), Eden Hazard (Chelsea) és Raheem Sterling (Manchester City) került be.