Musorujsag
Élő Eredmények

L’Équipe: Neymar feladta, marad Párizsban

m4sport.hu
Neymar szombaton közölte családjával, nem tér vissza a Barcelonához, a 2019/20-as szezonban is a PSG játékosa marad – írja a francia L’Équipe. Ezzel úgy néz ki, vége az egész nyáron át tartó találgatásoknak.
(fotó: EPA/YOAN VALAT)

Kevesebb mint két nappal az átigazolási szezon vége előtt több francia forrás is egyhangúan közölte, a brazil támadó képviselői mindkét klubot tájékoztatták a döntésről, azaz a párizsi maradásról.

Pedig szombaton még úgy tűnt, az idő rövidsége ellenére sínen van az ügy. Persze egész nyáron ez a hullámvasút ment.

Nem titok, hogy Neymar szeretett volna visszatérni korábbi csapatához, állítólag saját zsebből 20 millió eurót is felajánlott volna, hogy létrejöjjön a transzfer, de a felek álláspontjai olyan távol álltak egymástól, hogy végül bedobta a törölközőt.

A L’Équipe vasárnapi címlapján – némi iróniával – az emlékezetes „Se Queda” kijelentés volt olvasható.

(forrás: L'Équipe) (forrás: L’Équipe)

2017-ben, amikor Neymar még a Barcelona játékosa volt, Gerard Piqué az átigazolási pletykákra reagálva posztolt vele egy közös képet, azzal a szöveggel, hogy „Se Queda”, azaz „Marad”.

Nem sokkal később Neymar a PSG játékosa lett.

(forrás: Gerard Piqué Instagram) A híres Instagram-fotó (forrás: Gerard Piqué Instagram)

További tartalmak