Musorujsag
Élő Eredmények

Európa Konferencia-liga lesz a 2021-ben induló kupa neve

Európa Konferencia-liga lesz a 2021-ben induló kupa neve

MTI
Európa Konferencia-liga lesz a 2021/22-es szezontól induló harmadik kontinentális klubsorozat elnevezése - jelentette be végrehajtó bizottságának keddi, ljubljanai ülése után az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke elmondta, hogy az új versenyben – akárcsak a Bajnokok Ligájában – 32 csapat indulhat majd, ezzel párhuzamosan az Európa-liga mezőnyét is leszűkítik a mostani 48-as létszámról 32-esre.

Az Európa Konferencia-ligában és az El-ben is csütörtökönként 18.45-kor és 21 órakor kezdődnek majd a mérkőzések, 2021-től a kedden és szerdán sorra kerülő BL-találkozókra is ezek a kezdési időpontok lesznek érvényesek.

További részleteket egyelőre nem árultak el az új sorozatról.

Borítókép: Aleksander Ceferin (Forrás: UEFA - Twitter)

További tartalmak