Musorujsag
Élő Eredmények

Befejezi a németek világbajnoka

MTI
Bastian Schweinsteiger profi pályafutása alatt mindössze három klubban szerepelt, legnagyobb sikereit a Bayern Münchennel érte el.
Bastian Schweinsteiger elhagyja a pályát utolsó válogatott mérkőzésén – fotó: EPA/Maja Hitij

Befejezi pályafutását Bastian Schweinsteiger, a németek világbajnok labdarúgója. A 35 éves játékos – aki a válogatott mellett a Bayern Münchennel is számos siker részese volt – kedden, a Twitteren jelentette be erre vonatkozó döntését.

Jelenlegi klubjával, az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő Chicago Fire-rel – amely Nikolics Nemanját is foglalkoztatja – vasárnap játszotta utolsó meccsét, miután a gárda nem jutott be a rájátszásba.

„Köszönöm csapataimnak, a Bayernnek, a Manchester Unitednek, a Chicago Fire-nek és a német válogatottnak, hogy lehetővé tették számomra ezt a hihetetlen időszakot” – írta Schweinsteiger.

A középpályás a Bayern Münchennel nyolc bajnoki és hét kupagyőzelmet ünnepelhetett, 2013-ban pedig triplázott, azaz a Bajnokok Ligájában is a csúcsra ért. Egy évvel később világbajnoki címet szerzett a Nationalelffel Brazíliában. A válogatottban 121 meccsen 24 gólt szerzett, a nemzeti csapattól 2016-ban vonult vissza, csapatkapitányként.

A tengerentúlra 2017-ben szerződött. Feleségével, az egykori világelső teniszező Ana Ivanoviccsal két gyermeket nevelnek.

További tartalmak