Jovic büntetésből került ki a szerb válogatottból – sajtóhír

Luka Jovic, a Real Madrid csatára nem kapott meghívót a szerb válogatott októberi mérkőzéseire, az AS információi szerint ennek hátterében nem madridi játékhiánya, hanem Ljubisa Tumbakovic szövetségi kapitány büntetése áll.

(fotó: EPA/JuanJo Martin)



Jovic szeptemberben Portugália ellen 4–2-re elveszített Eb-selejtezőn a kispadon kezdett és csereként is mindössze három percet kapott a szerb válogatott élére júliusban kinevezett Tumbakovictól.

Három nappal később Luxemburg volt az ellenfél, Jovic viszont sérültet jelentett, így még a meccs előtt visszautazott klubjához. Négy nappal később azonban pályára lépett a Levante ellen, igaz, szintén csereként.

Az As szerint Tumbakovic ezúttal azért hagyta ki a keretből, mert a játékos csak megjátszotta sérülését.

A Realnál ezt aligha bánják, a nyáron 60 millió euróért igazolt csatárnak így a válogatott szünetben edzésmunkájával lenyűgözheti Zinedine Zidane vezetőedzőt.

(fotó: EPA/CHEMA MOYA)



Érkezése óta Jovic 7 mérkőzésen lépett pályára a Real Madridban, ráadásul csak kétszer volt kezdő, gólt nem szerzett.

Nincs könnyű dolga a csapatbakerüléssel, hiszen Karim Benzema remek formában van, 9 mérkőzésen 6 gólt és 2 gólpasszt ért el a francia, aki bőven tud mesélni a szerb támadónak arról, milyen érzés nem szakmai okokból kimaradni a válogatottból.