Musorujsag
Élő Eredmények

Erős csapat lett az Aranylabda-jelölésről lemaradók válogatottja

m4sport.hu
A tavalyi aranylabdás Modric mellett is számtalan világsztár maradt le a 30-as listáról, van köztük BL-, és EL-győztes, de a világ legdrágább játékosa is.
A The Sun kimaradók válogatottja (fotó:https://www.thesun.co.uk) A The Sun kimaradók válogatottja (fotó:thesun.co.uk)

Hétfőn a France Football című szaklap nyilvánosságra hozta azt a harmincfős névsort, akik elnyerhetik idén a szaklap által alapított Aranylabdát. Természetesen ilyenkor mindig felmerül, hogy valaki miként kerülhetett fel, illetve miért maradt ki a listáról.

A legtöbben úgy vélik, a győztes a Messi, Ronaldo, van Dijk hármasból kerül ki, ugyanakkor van egy tucat játékos, akik először kerültek a listára, de elmúlt évi teljesítményüknek köszönhetően, szinte biztos, hogy előkelő helyen végeznek.

Ilyen többek között Raheem Sterling (angol, Manchester City), Frenkie de Jong (holland, Ajax/Barcelona), Matthijs de Ligt (holland, Ajax/Juventus), Trent Alexander-Arnold (angol/Liverpool) Heung-min Son (dél-koreai/Tottenham), vagy a már említett van Dijk.

Ugyanakkor a brit The Sun összeállított egy olyan válogatottat, akik nem kerültek fel a listára, holott a világ bármelyik csapatába beférnének. A legtöbb játékosnál meg is indokolták, miért lenne ott a helye a top 30-ban.

Így a Chelsea-t erősítő N’Golo Kanténak jelentős szerepe volt a klub Európa Liga-sikerében, miként a Liverpool bal oldali védőjének, Andy Robertsonnak a BL-győzelemben. De ugyanúgy hiányolják a listától a dán Christian Eriksent, és az angol Harry Kane-t, akiknek vezetésével a BL-döntőig menetelt a Tottenham, miként Aymeric Laporténak is fontos szerep jutott a Manchester City PL-győzelmében.

Íme a brit lap „kimaradók válogatottja”: Ederson (brazil, Man.City) – Cancelo (portugál,Man.City), Laporte (francia,Man.City), Bonucci (olasz, Juventus), Robertson (skót, Liverpool) – Kanté (francia, Chelsea), Modric (horvát, Real Madrid), Eriksen (dán, Tottenham) – Suarez (uruguayi, Barcelona), Kane (angol, Tottenham), Neymar (brazil. PSG). Valószínűleg bármelyik országban a bajnoki címért küzdene ez a csapat.

További tartalmak