Musorujsag
Élő Eredmények

Az Ajax elleni zakó után távozott a Feyenoord kispadjáról Jaap Stam

MTI
Lemondott posztjáról Jaap Stam, Feyenoord labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Az egykori kőkemény védő kevesebb mint öt hónapot töltött a Feyenoordnál (Fotó: EPA/ANTHONY ANEX)

A 47 éves tréner – aki játékosként megfordult többek között a PSV Eindhovenben, a Manchester Unitedben, az AC Milanban és az Ajax Amsterdamban -, júniusban váltotta Giovanni van Bronckhorstot, így alig öt hónapot töltött a rotterdami együttes élén.

Ez idő alatt a Feyenoord 11 bajnoki mérkőzéséből csupán hármat nyert meg. Legutóbb, vasárnap 4-0-ra kapott ki az Ajax Amsterdamtól, és a 12. helyen áll. Nem szerepel jobban az Európa-ligában sem, melyben három fordulót követően egy győzelemmel utolsó a csoportjában.

„Nyilván nem volt könnyű döntés – fogalmazott a klub honlapján megjelent közleményben. – Sokat gondolkodtam, végül arra jutottam, hogy a klubnak, a játékosoknak és nekem is az lesz a jobb, ha félreállok” – tette hozzá.

Stam korábban az angol Readingnél edzősködött, majd a holland PEC Zwollétől került a Feyenoordhoz.

További tartalmak