Musorujsag
Élő Eredmények

Koeman elismerte, a Barcáért elhagyhatja a holland válogatottat

Koeman elismerte, a Barcáért elhagyhatja a holland válogatottat

espn (fotó: epa)
Ronald Koeman a holland válogatott szövetségi kapitánya elismerte, valóban szerepel egy záradék a szerződésében, melynek értelmében elfogadhatja a Barcelona ajánlatát.

Szeptemberben a holland szövetség igazgatója, Nico-Jan Hoogma beszélt arról, hogy hiába szól 2022-ig Koemannak szerződése, ha a nyáron megkeresné a katalán együttes, nem gördíthetnek akadályt a váltás elé az Európa-bajnokság után.

További részletekről, esetleges kompenzációs díjról nem derültek ki részletek, de az ESPN által idézett szakember megerősítette az információt, és leszögezte, csak egy klubra vonatkozik a kitétel.

„Szerencsétlennek találtam, hogy napvilágra került, de nem vagyok mérges, már megbeszéltük” – jelezte, hogy Hoogmával is tisztázta a helyzetet, és talán nem is bánja, hogy így nyilvánosságra került a záradék. „Biztosra vehetik, hogy egyetlen klubért sem távoznék az Eb előtt. Amúgy csak Barcelonára vonatkozik, és csak utána lép életbe. Most nem távozom, ez teljesen biztos.”

„A torna után úgyis értékelnek, és ki tudja, talán a szövetség azt mondja, olyan rosszul teljesítettünk, hogy nem folytatjuk együtt. De nekem is lehetőségem lesz arra, hogy elmenjek egy klubba. Csak is egy klubba” – nyomatékosított.

A holland válogatott matematikailag még nem jutott ki a kontinenstornára, ám ha a következő selejtezőn csupán egy pontot is szerez Észak-Írországban, biztosítja a részvételét.

Ronald Koeman 1989-95-ig játékosként állt a Barcelona alkalmazásában, majd ’98 és 2000 között Louis Van Gaal asszisztenseként dolgozott az edzői stábjában.

További tartalmak