Musorujsag
Élő Eredmények

Haaland sikerének titka öt kerekded barátnőjében keresendő

Haaland sikerének titka öt kerekded barátnőjében keresendő

m4sport.hu/Record
A norvég Erling Haaland, Szoboszlai Dominik csapattársa a Salzburgban az idei szezonban robbant be a köztudatba. Pár hónap leforgása alatt Európa egyik legkeresettebb támadójává vált.

A 2019/2020-as szezonban 18 mérkőzésen 26-szor talált az ellenfelek hálójába, nem csoda, hogy a kontinens legnagyobb csapatai komoly érdeklődést mutatnak iránta.

A jó humorral megáldott 19 éves csatár a norvég Dagbladetnek adott interjújában elmondta, hogy sikerét „öt barátnőjének” köszönheti.

„Azzal az öt labdával alszom, amelyekkel eddig mesterhármast értem el. Lefekszem az ágyba, és jól érzem magam velük. Minden nap rájuk nézek. Olyan mintha a barátnőim lennének” – mesélte mosolyogva Haaland.

Az őt figyelő klubok között van a Juventus is, így akár az is megtörténhetne, hogy Cristiano Ronaldóval együtt játszana, de inkább nem akarta az újságnak kommentálni, milyen érzések kavarognak benne azzal kapcsolatban, hogy a portugál klasszissal egy csapatban szerepelhetne.

Hallani a Manchester Unitedről, a Real Madridról és természetesen az RB Leipzigről, amely szoros kapcsolatot ápol a Salzburggal.

Borítókép: Erling Haaland (Fotó: EPA/CHRISTIAN BRUNA)

További tartalmak