Musorujsag
Élő Eredmények

Rasszista posztja miatt egy mérkőzésre eltiltották Bernardo Silvát

Rasszista posztja miatt egy mérkőzésre eltiltották Bernardo Silvát

MTI
Közösségi oldalán megjelent rasszizmusra utaló bejegyzése miatt egy bajnoki mérkőzésre eltiltották Bernardo Silvát, a Manchester City labdarúgóját.

A portugál középpályásnak emellett 50 ezer fontos (19,5 millió forintos) büntetést is fizetnie kell az angol szövetségnek (FA).

Az FA közleménye hozzáteszi, az eset miatt a játékosnak egy szakember társaságában személyes elbeszélgetésen is részt kell vennie.

Silva az egyik csapattársa, a francia Benjamin Mendy fiatalkori fotóját hasonlította még szeptemberben egy népszerű spanyol édesség színesbőrű kisfiút ábrázoló kabalafigurájához.

A portugál szélső csak viccnek szánta a bejegyzést, amit a „sértett is poénnak vett. Silva és Mendy között remek a kapcsolat, még az eset után is megjelent róluk egy videó, amelyen láthatóan felhőtlen a hangulat közöttük. A szövetséget ez nem hatotta meg.

Kettejük edzője a Manchester Cityben, Pep Guardiola is értetlenül állt azelőtt, hogy Silvát rasszizmussal gyanúsították. Azt mondta a portugálról, hogy az egyik legjobb ember, akit ismer, tiszta és nyitott elméjű, ráadásul tudja, hogy a csapaton belül talán a legjobb barátok.

A portugál játékosnak csapata jövő szombati, Chelsea elleni rangadóját kell majd kihagynia.

Borítókép: Bernardo Silva, a sarokban a poszt, amiért a büntetést kapta. (Forrás: SportBible)

További tartalmak