Maradona két nappal lemondása után meggondolta magát

Két nappal lemondása után Diego Maradona bejelentette, hogy mégis marad az argentin élvonalbeli Gimnasia y Esgrima La Plata labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján.

„Boldog vagyok, hogy azt mondhatom, továbbra is az együttes edzője vagyok. Köszönöm a szurkolóknak és a játékosoknak, hogy közösen végre egységet teremtettünk a klubban” – írta közösségi oldalán a legendás játékos.



Az 1986-ban világbajnok Maradona kedden azért jelentette be a távozását, mert az egyesület elnöke, Gabriel Pellegrino belső ellentétek miatt nem kapta meg a támogatást az újraválasztásához, ő pedig szolidaritást vállalt a vezetővel.

Az 59 éves Maradona szeptember közepén vette át a Buenos Airestől 60 kilométerre fekvő La Plata csapatának irányítását, a gárda akkor az utolsó helyen állt a bajnokságban. Azóta nyolc meccsen három győzelem a mérleg, és a Gimnasia két helyet előrelépett a tabellán, a klubtagok száma pedig több ezerrel nőtt.