"Futballisten" - Szalait megható transzparenssel köszöntötték a Hoffenheim-szurkolók

A Hoffenheim-szurkolók nem feledkeztek meg Szalai Ádámról, akit tisztelet és szeretet övez korábbi klubjánál.

A Bulgária-Magyarország Eb-pótselejtezőt március 26-án az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

A magyar válogatott labdarúgónak annak ellenére emlékezetesre sikerült a vasárnap, hogy egy percet sem játszott a Bundesliga 12. fordulójában: csapata, a Mainz idegenben 5–1-re verte a csatár korábbi együttesét, a Hoffenheimet, amelynek szurkolói szívhez szóló transzparenssel köszöntötték Szalait, aki közösségi oldalán köszönte meg a kedves gesztust.

„Segítetted utunkat a Bajnokok Ligájába,
Egy ember, akivel szívesen találkozunk,
A cselekedeteidhez mérten
Sosem feledünk,
Szalai Ádám, futballisten.”



Szalai Ádám 2014 nyarán a Schalkétól igazolt a Hoffenheimbe, ahol egy féléves hannoveri kitérőt leszámítva 2019 nyaráig játszott, az együttessel pedig (ahogy a Schalkéval is) a Bajnokok Ligája főtábláján is szerepelt.

A 31 éves csatárra válogatott szinten márciusban nagyon komoly erőpróba vár, Marco Rossi csapata Bulgáriával csap össze idegenben az Európa-bajnoki pótselejtező elődöntőjében, s ha továbbjut, az Izland-Románia meccs győztesével mérkőzhet meg az Eb-részvételért.

A Bulgária-Magyarország Eb-pótselejtezőt az M4 Sport és az m4sport.hu közvetíti élőben.