Mourinho újra szerződtetheti kedvenc szerb szűrőjét

Vannak olyan játékosok, akikhez a végsőkig képes ragaszkodni José Mourinho. Ezek közé tartozik a szerb védekező középpályás, Nemanja Matic, akit már többször magához vett korábbi állomásin.

Nemanja Matic (Fotó: EPA/Peter Powell)
A Tottenham portugál edzője a sikeres rajt után a londoni csapatnál (három mérkőzés, két Premier League- és egy Bajnokok Ligája-győzelem), arról beszélt, hogy elégedett a kézhez kapott keret minőségével, ugyanakkor a jövőre is kell gondolnia, mert több alapemberének (Eriksen, Alderweireld, Vertonghen) nyáron jár le a szerződése, így már a következő szezonra is gondolnia kell.

Angliában szinte biztosra veszik, hogy a téli átigazolási időszakban Mourinho mindent megtesz azért, hogy megszerezze a 31 éves középpályást. Maticcsal először 2014 januárjában kezdett el dolgozni, akkor a portugál Benficából csábította el Chelsea edzőként. Később, amikor a Manchester Unitedhez ment a portugál, 2017 nyarán is maga mellé vette a szívós szűrőt.

A Vörös Ördögöknél a norvég Ole Gunnar Solskjaer vezetése mellett nem sok időt töltött pályán a szerb, október 13-a egy percet sem játszott, ráadásul nyáron neki is le jár a szerződése a Unitednél.

Januárban lesz az utolsó lehetősége a manchesteri vörösöknek, hogy pénzt lásson a mellőzött játékosért, akinek 15 millió fontban határozta meg a klub az árát. Erre az összegre a fukarságáról híres Daniel Levy is rábólinthat.