Musorujsag
Élő Eredmények

"Drága Virgil, nyerj trófeákat, akkor majd beszélhetünk" - így szól egy osztás Ronaldóéktól

"Drága Virgil, nyerj trófeákat, akkor majd beszélhetünk" - így szól egy osztás Ronaldóéktól

m4sport.hu | Szerző: Pollák Márton
Ronaldo nővére ötszörös aranylabdás testvére védelmére kelt azt követően, hogy a Liverpool védője, Virgil van Dijk odabökött egyet a hétfői Aranylabda-gálát kihagyó portugál klasszisnak.

Katia Avieró a jelek szerint egyáltalán nem találta jópofának az Aranylabda-szavazáson második holland bekk azon beszólását, melyben viccesen ugyan, de burkoltan arra utalt, hogy Ronaldo nem is volt olyan nagy vetélytárs az idén.

A mindig korrekt Van Dijktól szokatlan megnyilvánulás volt, annyi szent, de talán azért engedte meg magának, mert lelke mélyén nem tetszett neki, hogy a Juventus portugál ásza nem utazott el a gálára – ezzel egyébként nem volt egyedül, a 2018-as győztes, Luka Modric sem bírta ki megjegyzés nélkül.

Ronaldo nővére az Instagramon osztotta ki a Liverpool óriását.

„Kedves Virgil, ahová te tartasz, ott Cristiano Ronaldo ezerszer járt már, sőt vissza is ért. Cristiano Ronaldo háromszoros bajnok abban az országban, ahol te évek óta játszol, de trófához még egyszer sem ért a kezed. Cristiano Ronaldo a legjobb játékos és a bajnokság gólkirálya is volt ott, ahol te játszol, Virgil. Nem mellesleg, mindezt úgy, hogy fiatalabb is volt nálad. „

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Acho que há pessoas a viver completamente frustradas!!! E fora da realidade… A tal humildade! Repórter: „Cristiano Ronaldo não estará cá esta noite. É menos um rival a ter em conta.” Van Dijk: ” É Cristiano Ronaldo realmente um rival?” Foi esta a resposta do central holandês do Liverpool, quando confrontado sobre a ausência do astro português da gala desta noite. É certo e sabido que Ronaldo não ganhará o prémio desta noite. Apesar de ter vencido importantes títulos colectivos…mas isso é outra conversa e que lá na frente iremos ver onde vai chegar a verdade sobre o futebol !!! Agora, caro Virgil, para onde tu vais, Cristiano Ronaldo já foi e já veio mil vezes . Vê lá bem, meu caro Virgil, que o Cristiano Ronaldo foi tri-campeão no país onde tu já jogas há anos e ainda não conseguiste meter a mão na „lata”. O Cristiano Ronaldo até foi o melhor jogador e melhor marcador no país onde jogas Virgil. Por sinal, era até bem mais jovem que tu. Depois, caro Virgil, o Cristiano Ronaldo foi para outras paragens e tornou-se no maior jogador da história de um clubezito. Real Madrid, diz-te algo Virgil? É possível que sim, porque esse clube, com esse tal Cristiano até te derrotaram na final de uma tal de Champions League. Dessas, já o Ronaldo tem 5, Virgil. E esse tal Ronaldo e companheiros, com as quinas ao peito, esmagaram a tua „laranja” numa final. Foi duro, Virgil? Temos pena. E, caro Virgil, numa das épocas menos conseguidas da sua carreira, o Cristiano Ronaldo ainda venceu mais títulos que tu. Impressionante, não é? Agora, Virgil, vai vencer títulos daqueles que realmente contam e depois falamos. Quando tiveres uma mão cheia deles, dos realmente importantes, talvez te possas sentar à mesa com o Cristiano. Ou como se diz na nossa terra, cresce e aparece! E para mim @cristiano és e serás para sempre o melhor jogador do mundo!!! E quem não gosta que ponha na roda do prato !!!😂❤️❤️❤️( como se diz na nossa terra ,pequenina para muitos ) mas de onde saiu o melhor de todos os tempos…#assinoembaixoluisfaria #cr7n1 #Eotrabalhocontinua #respostastánahistoriaenomuseu #orgulhodomeurei #Deusnocomando

Katia Aveiro (@katiaaveirooficial) által megosztott bejegyzés,


„Ezt követően, kedves Virgil, Cristiano Ronaldo egy másik bajnokságba ment, ahol a klubfutball legnagyobbja lett. A Real Madrid mond neked valamit, Virgil? Nem? Lehet azért, mert ez a csapat, fedélzetén ezzel a Cristiano gyerekkel legyőzött titeket a Bajnokok Ligája-döntőben. Virgil, Aranylabdából öt van Ronaldónak. És ez a csávó a válogatottjával összetörte a te holland csapatodat a Nemzetek Ligája fináléjában. Az kemény volt, Virgil? Sajnáljuk. És kedves Virgil, Cristiano Ronaldo pályafutása kevésbé sikeres szakaszaiban is több címet nyert nálad. Elképesztő, nemde? Most eredj, Virgil és nyerj olyan trófeákat, melyek valóban számítanak, és akkor majd beszélhetünk. Ha lesz majd belőlük akár csak egy maroknyi, akkor talán majd egy asztalhoz ülhetsz Cristiano Ronaldóval. Számomra, Cristiano te vagy és mindig is te leszel a legjobb játékos a világon.”

Van Dijk eközben tisztázta megjegyzését, mondván, csak viccelt, amit kiragadtak a kontextusból.


Piers Morgan (újságíró): „Cristiano Ronaldo sokkal nagyobb játékos nálad, nem vagy egy ligában vele.”

Virgil van Dijk: „Hello Piers. Ha meghallgatnád a teljes interjút, akkor kiderülne, hogy vicceltem, és tisztelem mindkettőt (Messit és Ronaldót).”

További tartalmak