Musorujsag
Élő Eredmények

Nemcsak Van Dijk, Modric is odaszúrt Cristiano Ronaldónak

m4sport.hu
Luka Modric burkoltan kritizálta Cristiano Ronaldót, amiért nem ment el a hétfői Aranylabda-gálára.

A Franca Fottball magazin díját idén Lionel Messi kapta, aki a hatodik elismeréssel ismét egyedüli rekorderré vált, eddig a mostani szavazáson harmadik Cristiano Ronaldóval közösen volt csúcstartó öt elsőséggel.

Azt már a gála előtt tudni lehetett, hogy a portugál nem megy el a párizsi Chatelet Színházba, helyette a milánói Gran Gálán tette tiszteletét, ahol a Serie A legjobb játékosának járó díjat vette át.

Lionel Messinek a tavalyi győztes, Luka Modric adta át az Aranylabdát, a Real Madrid horvát középpályása pedig arra utalt, hogy szerinte tiszteletlenség volt távol maradni a díjátadótól. „Azért vagyok itt, mert a futball a tiszteletről szól és ha nem nyer az ember, tiszteletből kell itt lenni, mivel a labdarúgást ünnepeljük” – fogalmazott.

Lionel Messi átveszi pályafutása hatodik Aranylabdáját Luka Modrictól 2019. december 2-án (Fotó: EPA/Yoan Valat)

Érdekesség, hogy Modric két hete, az M4 Sportnak adott exkluzív interjújában még azt mondta, nem haragudott meg Cristiano Ronaldóra, amiért nem volt ott a tavalyi Aranylabda-gálán, a történtek ellenére jó kapcsolatot ápol a 2018-as szavazáson második helyen végzett portugállal. „Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mit csinál, és ő így döntött. Ez nem befolyásolta a véleményemet Cristianóról. Ő a világ egyik legjobb játékosa, és én pontosan tudom, hiszen közelről láthattam, hogy hogyan játszik, hogyan edz, hogyan dolgozik nap mint nap, hogy elérje a célját. Nem véletlenül tart ott, ahol tart” – mondta a horvát vb-ezüstérmes az M4 Sportnak.

Modric előtt az idei Aranylabda-szavazáson második Virgil van Dijk szúrt oda egyet CR7-nek. Amikor egy riporter a vörös szőnyegen megkérdezte tőle, azzal, hogy Ronaldo nem jött el a gálára, nem érzi-e úgy, hogy az egyik vetélytársát kipipálhatja, a Liverpool holland védője visszakérdezett: „Miért, egyáltalán vetélytárs volt?”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Acho que há pessoas a viver completamente frustradas!!! E fora da realidade… A tal humildade! Repórter: "Cristiano Ronaldo não estará cá esta noite. É menos um rival a ter em conta." Van Dijk: " É Cristiano Ronaldo realmente um rival?" Foi esta a resposta do central holandês do Liverpool, quando confrontado sobre a ausência do astro português da gala desta noite. É certo e sabido que Ronaldo não ganhará o prémio desta noite. Apesar de ter vencido importantes títulos colectivos…mas isso é outra conversa e que lá na frente iremos ver onde vai chegar a verdade sobre o futebol !!! Agora, caro Virgil, para onde tu vais, Cristiano Ronaldo já foi e já veio mil vezes . Vê lá bem, meu caro Virgil, que o Cristiano Ronaldo foi tri-campeão no país onde tu já jogas há anos e ainda não conseguiste meter a mão na "lata". O Cristiano Ronaldo até foi o melhor jogador e melhor marcador no país onde jogas Virgil. Por sinal, era até bem mais jovem que tu. Depois, caro Virgil, o Cristiano Ronaldo foi para outras paragens e tornou-se no maior jogador da história de um clubezito. Real Madrid, diz-te algo Virgil? É possível que sim, porque esse clube, com esse tal Cristiano até te derrotaram na final de uma tal de Champions League. Dessas, já o Ronaldo tem 5, Virgil. E esse tal Ronaldo e companheiros, com as quinas ao peito, esmagaram a tua "laranja" numa final. Foi duro, Virgil? Temos pena. E, caro Virgil, numa das épocas menos conseguidas da sua carreira, o Cristiano Ronaldo ainda venceu mais títulos que tu. Impressionante, não é? Agora, Virgil, vai vencer títulos daqueles que realmente contam e depois falamos. Quando tiveres uma mão cheia deles, dos realmente importantes, talvez te possas sentar à mesa com o Cristiano. Ou como se diz na nossa terra, cresce e aparece! E para mim @cristiano és e serás para sempre o melhor jogador do mundo!!! E quem não gosta que ponha na roda do prato !!!( como se diz na nossa terra ,pequenina para muitos ) mas de onde saiu o melhor de todos os tempos…#assinoembaixoluisfaria #cr7n1 #Eotrabalhocontinua #respostastánahistoriaenomuseu #orgulhodomeurei #Deusnocomando

Katia Aveiro (@katiaaveirooficial) által megosztott bejegyzés,

Ezt a fricskát Cristiano Ronaldo nővére, Katia Aveiro nem bírta szó nélkül hagyni. „Nos, kedves Virgil, ahol te vagy, ott Cristiano már ezerszer volt. Látod, kedves Virgilem, hogy Cristiano Ronaldo háromszor volt bajnok abban az országban, amelyikben te évek óta játszol és még mindig nem érintetted a kezeddel a trófeát. Cristiano Ronaldo ráadásul a legjobb játékos és gólkirály volt abban az országban, amelyikben te játszol, Virgil. Egész mellékesen: akkoriban fiatalabb volt, mint te” – védte meg testvérét az Instagramon Katia Aveiro, a szöveg mellé pedig Ronaldo Juventusnak ollózott góljáról tett ki egy képet.

További tartalmak