Sztáredzők, akiknek jelenleg nincs csapatuk

Hiába a korábbi BL-győzelmek és a bajnoki címek, ha az adott csapatodnál nem tudsz eredményt felmutatni.

Mauricio Pochettino (Fotó: EPA/Andy Rain)



Az őszi szezon során olyan edzőknek köszönték meg a munkát, akik korábban Bajnokok Ligáját, Európa Ligát nyertek, jelenlegi klubjuknál azonban nem tudtak olyan eredményt elérni, mint vártak tőlük. Jelenleg számos olyan nagy nevű edző található, aki munka nélkül van, de nem valószínű, hogy ez nyárig így is marad.

Mauricio Pochettino az előző szezonban BL-döntőig vezette a Tottenhamet, idén viszont mesze elmaradtak a korábbi évek teljesítményétől, így leváltották a korábban az Espanyolnál és a Southamptonnál is dolgozó szakembert. Nagy pénzbe mernénk fogadni, hogy nyáron műár egy sztárcsapat kispadján fog ülni.

Carlo Ancelotti BL-t nyert a Milannal és a Real Madriddal is, azóta viszont elmaradt tőle a kiugróan nagy eredmény. Hiába irányított öt országban is sztárcsapatot és nyert bajnoki címeket, a Napoli egy győztes BL-csoportmeccs után köszönte meg a munkáját, de már másnap felmerült a neve az Arsenal és az Everton lehetséges edzőjeként is.

Unay Emery három európa ligát nyert a Sevillával, ahonnan egyenes út vezetett előbb a PSG, majd az arsenal kispadjára, de hasonló eredményt egyik csapattal sem tudott elérni, így mindkét együttestől idő előtt kellett távoznia. Még csak 48 esztendős, és esetében is nagy a valószínűsége, hogy a nyárin már lesz csapata.

Massimiliano Allegri előbb bajnok lett a Milan kispadján, majd öt év alatt 11 trófeát nyert az Juventus együttesével, de a BL-ben "csak" két döntő jött össze neki. A nyár óta nincs csapata, de nem valószínű, hogy ez sokáig így lesz.

De rajtuk kívül is olyan szakemberek hevernek parlagon, mint a korábban a Bordeaux-t és a PSG-t is irányító Laurent Blanc, a Watforddal tavaly remeklő Javi Gracia, a volt spanyol kapitány Robert Moreno, vagy éppen a Valenciával spanyol Kupát nyerő Marcelino.