Musorujsag
Élő Eredmények

Ezért választotta Haaland az MU helyett a Dortmundot

m4sport.hu/Telegraph
Tizenkét klub, köztük a Manchester United és a Juventus érdeklődött Erling Braut Haaland iránt, aki végül a Borussia Dortmundot választotta. A 19 éves norvég támadó menedzsere elárulta, miért a Bundesliga-csapatot választották.
Erling Haaland (Fotó: EPA/Lukas Barth)

Haaland szerződtetését vasárnap jelentette be a Dortmund, a fiatal támadó 2024-ig kötelezte el magát a német élvonalban jelenleg negyedik csapathoz. A Kicker szerint a BVB kihasználta a játékos salzburgi szerződésében szereplő záradékot, amely 20 millió eurós kivásárlási árról szólt.

„Mindenki a Manchester Unitedről beszél, de összesen tizenkét egyesület érdeklődött iránta” – árulta el a Telegraphnak adott interjúban a játékos menedzsere, Mino Raiola, aki hozzátette, hogy a legtöbb közvetlen egyeztetés a Vörös Ördögökkel történt.

Raiola elmondta, Haaland „nem a Manchester United ellen” döntött, hanem úgy érezte, karrierje jelenlegi stádiumában nem a Premier League, hanem a Dortmund a megfelelő választás. „Tizenkilenc évesen még nem feltétlenül akarsz a Premier League-be menni. Az ő korában egy futballistának nehéz megállnia a helyét Angliában” – fogalmazott az olasz menedzser, aki szerint ugyanakkor a Dortmund „egy fantasztikus klub és a legjobb opció a fejlődése érdekében”. „A Borussia Dortmund mellett döntött, én pedig boldog vagyok, hogy annál a klubnál van, ahol lenni akart és amelyik jelenleg a legjobb számára. Végül is a sportoló, a játékos az, akinek a legjobban kell éreznie magát.”

A norvég támadó ugyanakkor nem a Bundesligából kíván visszavonulni, a nagy cél továbbra is az angol bajnokság. „Remélhetőleg elérkezik az idő, amikor a Premier League-be mehet, ha sikeres lesz. Ha elég jó lesz, akkor el fog jönni ez a pillanat, és akkor a Premier League-ben fog villogni, most viszont előbb hadd ragyogjon a Dortmundban” – tette hozzá Mino Raiola.

Haaland 2019. január 1-jén a norvég Moldétól igazolt a Salzburghoz, ahol 27 tétmeccsen 29 gólt szerzett – igazán a mostani szezonban hívta fel magára a figyelmet, ugyanis a bajnokságban 14 találkozón 16-szor volt eredményes, ami azonban még ennél is nagyobb fegyvertény, hogy a Bajnokok Ligájában is igazolta tehetségét és gólérzékenységét, 6 mérkőzésen 8-szor köszönt be az ellenfeleknek.

További tartalmak