Musorujsag
Élő Eredmények

Jelenlegi klubja szerint is előbb-utóbb a Barca kispadján köt ki Xavi

m4sport.hu/As
Xavi jelenlegi klubja, az Al Sadd és annak ügyvezetője reagált azokra a spanyol lapértesülésekre, amelyek szerint a Barca-legenda válthatja Ernesto Valverdét a katalán gárda kispadján.
(Fotó: EPA/NOUSHAD THEKKAYIL)

A spanyol sajtó a Barcelona csütörtöki, Atlético elleni szuperkupa-fiaskója után számolt be arról, hogy már nemcsak a szurkolók, de a vezetőség részéről is elfogyott a türelem Valverde irányában, és már találkoztak is az utódjául kiszemelt Xavival.

A hírek szerint a katalánok sportigazgatója, Éric Abidal és Óscar Grau ügyvezető igazgató pénteken kétórás megbeszélést folytatott a játékospályafutását 2019-ben befejező Barca-ikonnal, akinek állítólag két és fél éves szerződést ajánlottak.

A témával kapcsolatban megszólalt az Al Sadd egyik vezetője, Turki Ali-Ali is, aki cseppet sem volt meglepődve, hogy Xavit szóba hozták a Barcával, és amondó, a 39 éves szakember egyszer biztosan irányítja majd szeretett csapatát.

„Várható volt és érhető is, hogy szóba hozták a Barcelonával, hiszen a Barca az ő klubja, az az ő otthona. Biztos vagyok, hogy a jövőben visszatér majd a csapathoz, de a dolgok jelenlegi állása szerint Xavi az Al Sadd vezetőedzője” – fogalmazott a katari klub igazgatója, majd finoman utalt rá, hogy várják a katalánok hivatalos megkeresését.

A Marca című spanyol lap azonban megjegyzi, könnyen elképzelhető, hogy a Barca-szurkolóknak várniuk kell egyik legnagyobb kedvencük visszatérésre, hiszen Xavi nem ápol túl jó kapcsolatot Josep Maria Bartomeu klubelnökkel, nem úgy Victor Fonttal, aki 2021-ben indul az elnökségért.

További tartalmak