Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: a Barcelona elbocsájtotta Valverdét, bejelentette utódját

Hivatalos: a Barcelona elbocsájtotta Valverdét, bejelentette utódját

m4sport.hu/Marca
Amiről az egész hétfői nap folyamán hallani lehetett, estére hivatalossá vált: a Barcelona labdarúgócsapata megköszönte a vezetőedző, Ernesto Valverde munkáját. A menesztéssel szinte egy időben az új edzőt, Quique Setiént is bejelentette a klub.

Sokba került Ernesto Velverdének az Atlético Madrid elleni vereség és kiesés a spanyol Szuperkupában (2-3), amelyet ráadásul az ősi rivális Real Madrid nyert meg.

A spanyol Marca 22:18-kor jelentette be, hogy a Barcelona megvált edzőjétől. A La Liga történetében ő a harmadik vezetőedző, akit szezon úgy állítanak fel, hogy csapata a bajnokság első helyén áll, a Barcelona csak negyed 11-kor adta ki a hírt.


„Egyezség született az FC Barcelona és Ernesto Valverde között arról, hogy véget ér szerződése, mint az első csapat vezetőedzője.
Mindent köszönünk, Ernesto, sok szerencsét a jövőben.”

Az első José Maria Olabarría volt az Athletic Bilbaóban, az 1935/36-os szezon 10. fordulójában, a helyét William Garbutt vette át. a következő Enrique Fernández volt az 1954/55-ös bajnokság 13. fordulójában, őt José Villalonga követte a Real Madridban. Ugyancsak a királyiaknál történt az 1991/92-es szezonban, hogy Radomir Anticnak köszönték meg a munkáját, amelyet Leo Beenhakker vett át.

Barcelonában is ritka, hogy egy edzőt menet közben állítsanak fel. Legutóbb 2003-ban történt meg ez a holland Louis Van Gaallal, de akkor a katalánok 20 pontos lemaradásban voltak a rivális Real Madriddal szemben, így a váltás nem volt alaptalan. Végül csak a hatodik helyen végzett a csapat az imént már említett szerb Radomir Anticcsal.

Hiába első a bajnokságban a csapat, hiába jutott tovább magabiztosan a Bajnokok Ligájában, a katalánok vezetősége többet várt el az 55 éves szakembertől eredményekben és játékban egyaránt.

A menesztéssel egyidejűleg az új edzőt is kinevezte a klub.

Borítókép: epa07545279 FC Barcelona's head coach Ernesto Valverde attends a training session in Barcelona, Catalonia, Spain, 03 May 2019, on the eve of the Spanish LaLiga match against Celta de Vigo at Balaidos stadium. EPA/Andreu Dalmau

További tartalmak