Setién: Tegnap még a tehenekkel sétálgattam, ma a Barcelonát edzem

Hatalmasat fordult a világ Quique Setién körül, akit hétfőn este nevezett ki a Barcelona az elbocsájtott Ernesto Valverde helyére.

Enrique Setién (Forrás: fcbarcelona.com)
A bemutatkozó sajtótájékoztatóján a 61 éves szakember bevallotta, hogy legszebb álmaiban sem látta a jelenetet, hogy ő mondjuk Lionel Messinek vagy Luis Suáreznek ad utasításokat. Hatalmas kihívásnak tekinti, hogy a Barca edzője lehet.

„Még a legszebb álmaimban sem voltam képes elképzelni azt, hogy egyszer itt lehetek” – mondta Enrique Setién bemutatkozó sajtótájékoztatóján.

Hogy mennyire váratlanul érte a felkérés, illetve milyen hatással van ez életére, jól érzékelteti a sajtó képviselői előtt elhangzó mondat.

„Ma edzettünk először. Tegnap (hétfőn) még a teheneimmel sétálgattam a falu határában. Mára a Barcelona edzője vagyok. Ez egy olyan csapat, hogy ennél feljebb már nem is lehetek. Ez a csúcs” – mondta boldogan a 61 éves szakember.


„Ez egy hatalmas kihívás, amelybe lelkesedéssel, győzni akarással és önbizalommal vágok bele” – mondta Setién, aki mindezt elvárja játékosaitól is.

Setiénről azt lehet tudni, hogy nagy csodálója annak a filozófiának, amelynek az alapjait a holland Johann Cruyff fektette le, aztán Pep Guardiola és Luís Enrique szinte tökéletesre csiszolta. Ezen a nyomvonalon szeretne elindulni, de azt is nagyon fontosnak tartja, hogy a játékosok gondolkodjanak.

„Olyan időket élünk, amikor az emberek azt mondják, hogy futnod kell, keményen dolgoznod, harcolnod, folyamatosan versenyezz. Én viszont azt kérem a játékosaimtól, hogy használják a fejüket.”

Ugyancsak célja, hogy a csapatban senki ne kényelmesedjen el, senkinek nem lehet bérelt helye. Számít a tehetséges fiatalok gyors fejlődésére is.

„Az idősebb játékosoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy ha egy fiatal tehetség ott kopogtat a csapat kapujánál, azért van, mert megérdemli. Így megelőzhetik azt, hogy túlzottan elkényelmesedjenek. Azt akarom, hogy a fiatalok tudják: ha keményen dolgoznak, akkor lehetőséget kapnak az első csapatban.”

Quique Setién egyik feladata és célja a fiatalok beépítése a csapatba (Forrás: Barcelona - Twitter)



A célja pedig nem is lehet más, mint amit a klub vezetősége elvár tőle.

„Amit csak lehet, azt meg kell nyerni. Évről évre jobbá válni és minden trófeát begyűjteni, miközben természetesen jól játékkal állunk elő.”

Arról még nem akart beszélni, hogy a 4-4-2-es vagy a 4-3-3-as felállást fogja-e preferálni, ez menet közben kiderült, ahogyan az is, hogy lesz képes pótolni a sérült uruguayi Suárezt és milyen módon építi a csapatba az akadémiáról érkező tehetségeket.

Az elnök, Josep Maria Bartomeu is megszólalt a sajtótájékoztatón, elmondta, miért döntött úgy a vezetőség, hogy megválik Valverdétől.

„Új lendületre volt szüksége a csapatnak a szezon második felére. Az elvárásaink változatlanul a legmagasabbak és hiszem, hogy ezzel az új lendülettel megnyerhetjük a bajnokságot, a Bajnokok Ligáját és a Király Kupát” – magyarázta Bartomeu.


A Cantábriai születésű Setién 2022 június 30-ig szóló szerződést írt alá a La Ligát vezető katalánokkal.