Musorujsag
Élő Eredmények

Valverde levélben búcsúzott: hálás, hogy a Barca edzője lehetett

Marca
A hétfőn este menesztett Ernesto Valverde levélben búcsúzott a Barcelonától.

A klub honlapján tették közzé az alábbi sorait.

„Kedves Barcelona-szurkolók,

az én időm a klubnál lejárt. Intenzív két és fél év volt. Ez idő alatt élvezhettem a győzelmek és a kupák okozta örömet, de jutottak kemény és nehéz pillanatok is. Mindenekelőtt szeretném kiemelni, a szurkolóktól a munkám során kapott szeretetet.

Szeretném megköszönni Josep Maria Bartomeu elnöknek és a vezetőség tagjainak, hogy megadták a lehetőséget, és az első csapatot vezethettem, és hogy bíztak bennem. És szeretném megköszönni azoknak, akik velem együtt dolgoztak a támogatásukat és ahogy bántak velem két és fél szezonon keresztül. Különösen azoknak, akik az első csapatnál dolgoznak, akikkel sok élmény köt össze a Ciutat Esportivából és az idegenbeli utazásokról.

És természetesen szeretném megköszönni a játékosoknak az erőfeszítéseit, amely lehetővé tette, hogy trófeákat szerezzünk. Mától a világon minden jót kívánok nekik, ahogy az új edzőnek, Quique Setiénnek is.

A legjobbakat mindenkinek, éljen a Barcelona, éljen Katalónia!

Ernesto Valverde.”

(fotó: EPA/ENRIC FONTCUBERTA)

Utódja, Quique Setién futballról alkotott képével ebben a cikkünkben ismerkedhet meg.

További tartalmak