Musorujsag
Élő Eredmények

Dembélé ismét lesérült, az Eb-n is kérdésessé vált a szereplése

Dembélé ismét lesérült, az Eb-n is kérdésessé vált a szereplése

MTI
Ismét megsérült Ousmane Dembélé, az FC Barcelona labdarúgója, aki ebben a szezonban várhatóan már nem játszhat.

A katalán klub keddi közleménye szerint a francia támadónak a hétfői edzésen elszakadt a combizma, és a következő órákban dől el, meg kell-e műteni. A francia sajtó ugyanakkor biztosra veszi, hogy a 22 éves játékos ebben a szezonban már nem léphet pályára, sőt bizonytalanná vált a szereplése a nyári Európa-bajnokságon is.

Dembélé azok után, hogy 2017 nyarán 105 millió euróért a Barcelonához szerződött, első idényében öt hónapot hagyott ki sérülés miatt, a mostani szezonban pedig mindössze kilenc alkalommal tudott játszani. Legutóbb november 27-én lépett pályára.

Borítókép: Ismét lesérült Dembélé (Fotó: getty)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Klopp laptopról nézi a ’Pool keddi FA Kupa-meccsét
Ahogy azt az újrajátszást jelentő döntetlen után ígérte Jürgen Klopp, a tartalék együttessel áll ki kedden a Liverpool a Shrewsbury Town elleni FA Kupa-meccsre, amelyen a német edző sem lesz jelen.
Külföldi futball