Musorujsag
Élő Eredmények

Ezért állt fel Klinsmann váratlanul a Hertha kispadjáról

m4sport.hu/Kicker
Német sajtóértesülés Jürgen Klinsmann azért mondott le váratlanul a Hertha BSC vezetőedzői posztjáról, mert a berlini klub vezetősége nem volt hajlandó teljesíteni azt a kérését, hogy ő lehessen a technikai igazgató.
Jürgen Klinsmann (Fotó: EPA/Hayoung Jeon)

A Kicker úgy tudja, hogy a játékosként világ- és Európa-bajnok szakember azt szerette volna, ha a szezon végén létrehozzák a Herthánál eddig nem létező technikai igazgatói posztot, amelyet ő töltött volna be, ezzel több pénz felett diszponálhatott volna, és a hatásköre is szélesebb lett volna, mint vezetőedzőként. Ezért a területért eddig Michael Preetz klubigazgató felelt egy személyben, a klubvezetés pedig nemet mondott Klinsmann kérésére, aki erre azonnal a távozás mellett döntött.

Klinsmann a Facebookon közölte döntését, amelyet a bizalom hiányával indokolt, a kialakult helyzetben szerinte nincs garancia arra, hogy felelősséggel lássa el edzői munkáját. Jürgen Klinsmann novemberben vette át a berlini csapat irányítását Ante Covictól, aki tavaly nyáron Dárdai Pált váltotta. A távozó vezetőedző munkáját az eddigi másodedző, Alexander Nouri veszi át.

A Hertha a téli átigazolási szezonban az összes európai bajnokságot figyelembe véve a legtöbb pénzt költötte új játékosokra. A 78 millió eurós nagybevásárlás ellenére – amely közel a duplája annak az összegnek, amit a korábbi magyar szövetségi kapitány négyéves ténykedése alatt új futballisták igazolására fordíthatott – a gárda a legutóbbi öt mérkőzéséből csak egyet nyert meg. A berliniek ezzel a 14. helyen állnak a Bundesligában, és hat pontra vannak a kieső zónától.

További tartalmak