Mo Salah-t vinnék az olimpiára, de Kloppot még senki sem kérdezte

Mohamed Salah, a Bajnokok Ligája-győztes Liverpool csatára lehet az egyiptomi válogatott egyik túlkoros játékosa a nyári, tokiói olimpia labdarúgótornáján, ám hivatalos kérés még nem érkezett az angol bajnokság éllovasához.

Klopp nem örülne, ha nélkülöznie kéne a támadót, de megérti, ha szeretne ott lenni az ötkarikás játékokon (Fotó: EPA/PETER POWELL)


Savki Garib, az egyiptomi U23-as válogatott szövetségi edzője először január végén beszélt arról, hogy számítana a csatárra, szerdán pedig megerősítette, helye lesz a tokiói keretben. Hozzátette, a végső döntést Salah-nak és klubjának kell meghoznia.

Jürgen Klopp, a Premier League-ben listavezető Pool vezetőedzője pénteken közölte, még nem döntöttek róla, hogy elengedik-e játékosukat, mivel egyelőre senki nem kereste őket az ügyben.

A tokiói olimpiát július utolsó és augusztus első hetében rendezik, ebben az időszakban az angol csapat már készülni fog a következő idényre. Az ötkarikás játékokon a döntőt augusztus 8-án játsszák, éppen ekkor lesz az angol élvonal első fordulója is.

„Szeretném-e elveszíteni az egyik játékosomat az előszezon során? Természetesen nem, de az olimpiáról van szó, és én is sportember vagyok. Több dolgot figyelembe kell vennünk, és több információra van szükségünk. Például mikor kezdődik az ő felkészülésük?” – magyarázta Klopp.

A szabályok szerint az olimpia férfi labdarúgótornáján 23 évnél fiatalabb játékosok szerepelhetnek, de minden csapat nevezhet három túlkorost. A világbajnoksággal és a kontinenstornákkal ellentétben az olimpiára nem kötelesek elengedni játékosaikat a klubok. A német szakembernek Salah-ról télen is le kell majd mondania, amikor az Afrikai Nemzetek Kupáján szerepel a felnőtt válogatottal.

Salah eddigi 67 válogatott meccsén 41 gólt szerzett, de olimpián még nem játszott.