Musorujsag
Élő Eredmények

A Man. City játékosai akár ingyen is távozhatnak az UEFA-tiltás miatt?

m4sport.hu
Egy sportjogász szerint a Manchester City játékosai szerződésüktől függetlenül akár szabadon távozhatnak, mert a klub súlyosan megsértette a szerződésben foglaltakat.
(fotó: EPA/JON SUPER)

Az UEFA pénteken 2 évre kitiltotta az összes európai kupasorozatból a Manchester Cityt és 30 millió eurós pénzbüntetéssel is sújtotta, mert a klub éveken keresztül megtévesztette a szövetséget és súlyosan vétett a pénzügyi fair play szabályai ellen. Az ítélet nem jogerős, a City a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul.

A számos klubot, játékost és menedzsert képviselő John Mehrzad sportjogász Twitter-oldalán fejtette ki, hogy a Manchester City a kitiltáshoz vezető cselekményeivel a játékosokkal között szerződéseket is megszegte, a bizalomvesztés pedig akár a szerződés felbontását is eredményezheti vagy annak újratárgyalását, illetve anyagi kártérítést, kvázi fizetésemelést.

Tehát az is elképzelhető, hogy a Manchester City egyes játékosai a nyáron élő szerződésük ellenére ingyen távozzanak, de Mehrzad hozzáteszi, ennek hosszadalmas és bonyolult pereskedés is lehet az ára, így jóval reálisabb, hogy a futballisták ügynökei a jelenlegi szerződésekbe foglaltnál jóval kedvezőbb anyagi feltételeket alkudhatnak ki a játékosoknak, kárpótlásul, hogy nem léphetnek pályára a Bajnokok Ligájában/Európa Ligában.

Vagy megegyeznek a nem lejáró szerződésű, de távozni szándékozó játékosokkal és ajánlat esetén nem állnak a klubváltás útjába.

Ugyanez a helyzet Pep Guardiolával is.

További tartalmak