Musorujsag
Élő Eredmények

Az sem kizárt, hogy Hazard számára szombaton véget ért a szezon

Az sem kizárt, hogy Hazard számára szombaton véget ért a szezon

m4sport.hu/Marca
Többszörösen fájdalmas a Real Madrid számára a Levante ellen szombaton este 1-0-ra elveszített bajnoki. A vereség ténye mellett további kellemetlenség, hogy az ősi rivális Barcelona megelőzte és a tabella élére ugrott, illetve az is komoly fejtörést okozhat, hogy Eden Hazard megsérült, az első diagnózisok szerint hosszabb kihagyás vár rá.

A Real Madrid orvosi stábja tüzetesen megvizsgálta a csapat belga középpályását, akit a Levante elleni vesztes bajnoki 67. percében sérülés miatt le kellett cserélni. A Marca beszámolója szerint sántítva, jött le a gyepről.

A diagnózis szerint Hazard bokatörést, amely hosszú hetekre távol tartja a pályától.

Hogy pontosan mennyit kell kihagynia, erről nem szólnak a Real Madrid közleményében, az viszont biztos, hogy a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő mindkét mérkőzésén, illetve a Barcelona, a Betis és az Eibar elleni La Liga-mérkőzéseken sem számíthat rá Zinedine Zidane.

Maga a francia edző is azt nyilatkozta a meccs utáni sajtótájékoztatón, hogy „rosszul néz ki” a sérülés, és ugyanarról a lábáról van szó, amely miatt korábban három hónapot volt kénytelen kihagyni.

Korábbi sérülését követően a Levante elleni volt a második meccs, amelyen a pályán volt csapattársaival. A Celta Vigóval szemben biztatóan mozgott, akadt pár jó megoldása, egy büntetőt is kiharcolt, majd a Levante ellen is az egyik legjobb volt a Realban.

Az állás 0-0 volt, amikor le kellett cserélni, végül ki is kaptak a királyiak. A Marca arról ír, hogy hónapokat tölthet a maródiak listáján, vagyis nem kizárt, hogy a szezonban már nem látjuk többet játszani.

Borítókép: Eden Hazard (Fotó: EPA/Miguel Angel Polo)

További tartalmak