Alexander-Arnold nem a gólpasszokra, a kapott gól nélküli meccsekre hajt

Trent Alexander-Arnold egy gólpasszra van egyéni rekordjától a Premier League-ben, és szeretné is megdönteni csúcsát, a Liverpool jobbhátvédjének azonban továbbra is az a legfontosabb, hogy a csapat ne kapjon gólt.

Jürgen Klopp vezetőedző együttese összességében 44 mérkőzés óta veretlen és zsinórban 18 győzelemnél jár a Premier League-ben, így egyre közelebb van ahhoz, hogy 1990 után ismét bajnok legyen.

Amennyiben a következő négy meccsükön is győznek a Vörösök, matematikailag is bebiztosítják elsőségüket, a csapat klasszis jobbhátvédje szerint viszont kár lenne előre inni a medve bőrére.

„Nyilvánvaló, hogy nagyon közel vagyunk a végső sikerhez, de négy nagyon kemény mérkőzés vár ránk. Már megtanultuk, hogy a Premier League-ben bármi megtörténhet” – nyilatkozta a klub honlapján Trent Alexander-Arnold.

A válogatott hátvéd hozzátette, ezúttal is kizárólag a következő találkozóra összpontosítanak, hiszen a mostani idényben több csapat is tapasztalhatta, hogy nem könnyű feladat Watfordban játszani.

Alexander-Arnold felidézte, hogy december közepén házigazdaként szoros meccsre kényszerítette őket a - jelenleg kiesőhelyen álló - Watford, amely Nigel Pearson vezetőedző decemberi kinevezése óta egyre jobb formában van.

A 21 éves játékos adta védőként a legtöbb gólpasszt a Premier League történetében, tavaly 12 alkalommal volt ő az előkészítő, és mivel a mostani szezonban már eljutott a tucatnyi gólpasszig, szombaton megdöntheti saját csúcsát.

„Örülök, hogy a lehető legnagyobb mértékben segíthetek a csapatnak. Az volt a célom, hogy ebben a szezonban is eljussak tíz gólpasszig” – mondta Alexander-Arnold, aki hangsúlyozta, továbbra is az a legfontosabb számára, hogy kapott gól nélkül hozzák le a mérkőzéseiket, emellett azonban megpróbálja megjavítani a gólpasszrekordját az idény folytatásában.