Musorujsag
Élő Eredmények

Április 2-ig biztosan nem lesz Bundesliga-meccs

m4sport.hu
A koronavírus-járvány miatt már a most hétvégi fordulót is elhalasztják a német labdarúgó-bajnokság első és másodosztályában.

A Német Labdarúgó Liga (DFL) korábban még azt javasolta, hogy a hétvégi fordulót még tartsák meg zárt kapuk mögött, a szüneteltetés pedig jövő keddtől április másodikáig tartson.

A DFL legfrissebb közleménye szerint a fertőzés terjedésének utóbbi napokban tapasztalt hevessége, valamint a Bundesliga első két osztályát is érintő gyanús esetek miatt az elnökség úgy határozott, hogy már a pénteken kezdődő 26. forduló meccseit sem játsszák le.

A testület ezen felül továbbra is azt fogja javasolni a hétfői közgyűlésen, hogy a felfüggesztés április 2-áig maradjon érvényben.

A közlemény szerint a döntés hátterében az áll, hogy a pénteki nap folyamán több klubnál is koronavírus-gyanús eseteket tapasztaltak, és nem kizártak újabb fertőződések.

A DFB hozzátette: a cél továbbra is az, hogy a szezon összes mérkőzését lejátsszák nyárig.

Az európai topbajnokságok közül a Bundesliga volt az utolsó, amelyik bejelentette a felfüggesztést, Angliában, Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban sem rendeznek futballmérkőzéseket.

További tartalmak