Musorujsag
Élő Eredmények

A koronavírus áldozata lett a Marseille korábbi elnöke

A koronavírus áldozata lett a Marseille korábbi elnöke

m4sport.hu\Reuters
Elhunyt Pape Diouf, az Olympique Marseille korábbi elnöke, miután megfertőződött a koronavírussal - jelentette be a klub hivatalos Twitter-oldalán.

A korábbi sportújságíró és játékosügynök 2005 és 2009 között volt a Marseille elnöke, munkásságának köszönhetően indulhatott  hosszú évek után újra a Bajnokok Ligájában az együttes. Irányítása alatt két alkalommal, 2007-ben és 2009-ben bajnoki ezüstérmes lett a csapat és kétszer a Francia Kupa döntőjébe jutott, azonban mindkettőt elveszítette. A klubtól való távozása előtt Didier Deschamps-ot ültette a kispadra, akivel 2010-ben 15 év után lett ismét bajnok a Ligue1-klub.

Játékosügynökként többek között Marcel Desailly, Basile Boli, William Gallas, Samir Nasri és Didier Drogba karrierjét is egyengette.

A 68 éves korában hazájában, Szenegálban elhunyt Pape Diouf volt az első színesbőrű sportvezető európai topbajnokságban.

„A Marseille nagy szomorúsággal vette tudomásul Pape Diouf halálhírét. Pape örökre a szívünkben marad, mint a klub történetének egyik legnagyobb építkezője. Részvétünk családjának és szeretteinek” – írta a Marseille a klub Twitter-oldalán.

Borítókép: Pape Diouf (Fotó: Olympique Marseille)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek