Musorujsag
Élő Eredmények

Iker Casillas a naptári évhez és a katari vb-hez igazítaná a fociszezont

Iker Casillas a naptári évhez és a katari vb-hez igazítaná a fociszezont

m4sport.hu
A spanyol labdarúgó-válogatott és a Real Madrid egykori klasszisa szerint érdemes lenne megfontolni, hogy a naptári évhez igazítsák a koronavírus-járvány miatt szünetelő fociszezont.

A 39 éves Casillas – aki februárban jelentette be, hogy tavalyi szívinfarktusát követően felhagy aktív pályafutásával – közösségi oldalán tett javaslatot a szezon befejezésére, pontosabban átszervezésére.

A spanyol szövetség elnöki posztjáért versenybe szálló Casillas szerint ugyanis az európai foci vezetőinek, ha kényszerűségből is, de kapniuk kellene az alkalmon, hogy a 2022-es, novemberben rendezendő világbajnokságot szem előtt tartva alakítsák át a versenynaptárat, amely feje tetére állt a koronavírus-járvány miatt.

„Hogyan oldjuk meg az európai labdarúgás problémáit? Töröljük az idényt? Vagy igazítsuk a naptári évhez? Ha három-négy hónapon belül visszatérünk a normális kerékvágásba, fejezzük be a szezont, és rendezzük decemberben a kupadöntőket, valamint a Bajnokok Ligája és az Európa Liga fináléját. A következő világbajnokságot úgyis 2022 novemberében rendezik. Igazodjunk ahhoz” – javasolta Twitter-bejegyzésében a világ- és Európa-bajnok kapus.

A spanyol bajnokságot március közepén, határozatlan időre függesztették fel a világjárvány miatt. A liga elnöke, Javier Tebas korábban úgy nyilatkozott, nem szeretnék törölni a bajnoki idényt, a játékosszakszervezettel történt megbeszélésén pedig már felmerült, hogy a csúszás miatt karácsonykor is rendezhetnek fordulót.

További tartalmak