Musorujsag
Élő Eredmények

A Liverpool szemet vetett Traoréra, de négyszeres árat nem fizet érte

A Liverpool szemet vetett Traoréra, de négyszeres árat nem fizet érte

m4sport.hu/As
Tárt karokkal várnák a Liverpool csapatánál Adama Traorét, de a BL-címvédő sokkalja az árát.

A mali származású, spanyol születésű szélső nagyszerű szezont tudhat maga mögött a Wolverhamptonnál: a Premier League-ben szerzett négy góljának és hét gólpasszának köszönhetően meg is nőtt iránta a kereslet.

Korábban a Barca és a Real érdeklődéséről lehetett hallani, de az angol sajtó úgy tudja, a Liverpool is vevő lenne rá, igaz nem mindenáron.

A Wolves ugyanis állítólag minimum 80 millió eurót remél Traoré esetleges eladásából, ehhez képest a Pool szerint negyed annyit, 20 milliót ér, pláne a jelen piaci viszonyok között, amikor mindenki az átigazolási díjak csökkenéséről beszél.

Traoré a Barcelona együttesénél kezdte pályafutását, majd az Aston Villa és a Middlesbrough érintésével 2018-ban igazolt Wolverhamptonhoz, amelynél másfél év alatt a csapat legértékesebb játékosává nőtte ki magát.

További tartalmak