A most 19 éves csatár a jelenleg a Manchester Unitedet irányító Solskjaernál kezdte profi karrierjét – a Moldénál dolgoztak együtt –, a köztudatba azonban mostani szezonban robbant be, miután 25 tétmeccsen 31 gólt szerzett a Red Bull Salzburgban (ezekből 8-at a Bajnokok Ligájában), majd télen a Dortmundba igazolt, ahol tovább szárnyalt, 8 Bundesliga-meccsen 9-szer volt eredményes, amire korábban még nem volt példa a német bajnokság történetében.
Azonban még Haaland sem a gyilkos ösztön birtokában látta meg a napvilágot, jól jött neki Solskjaer segítsége, az ifjú tehetség az Eurosportnak azt is elmesélte, melyik mérkőzést tekinti eddigi pályafutása fordulópontjának.
„Emlékszem, 2018 júliusában a Brann elleni meccsre készültünk. Fiatal csatárként nagyon frusztráló volt, hogy minden ellened volt, egyedül éreztem magam, mert a védő a nyakamon lógott, szemben pedig ott volt a kapus. Solskjaer elkezdte az edzésen beívelgetni nekem a labdát, de én rendre elpuskáztam az összes befejezést. Ennek ellenére odajött hozzám és azt mondta, »Készülj fel, mert azt hiszem, kezdeni fogsz a meccsen«” – mesélte az Eurosportnak a csatár.
Haaland meghálálta a bizalmat, 21 perc alatt négy gólt szerzett és onnantól beindult a bolt.
És hogy milyen tanácsokkal látta el az MU korábbi csatára és jelenlegi edzője a sihedert?
„Először az egyérintéses befejezéseket tanította meg nekem, melyekkel kapcsolatban felhívta a figyelmem, hogy nem kell túl sok erőt beleadnom és megsemmisíteni a kapust, valamint szétszakítani a hálót. Ez új volt számomra és befészkelte magát a fejembe. Sokat mondogatta azt is, hogy legyek higgadt, valamint lábujjhegyen várjam a lehetőséget és helyezkedjek oda, ahova a labda várhatóan érkezni fog, ne vonjam ki magam a játékból, hiszen így lesz lehetőségem gólt szerezni.”