Musorujsag
Élő Eredmények

Bale több mint 1 millió eurót adományozott a walesi és a madridi egészségügynek

Bale több mint 1 millió eurót adományozott a walesi és a madridi egészségügynek

m4sport.hu | Szerző: Pollák Márton
A Real Madrid futballistája, Gareth Bale és felesége enyhítendő a koronavírus-járvány okozta nehézségeket, 500 ezer fontot (több mint 200 millió forint) adományozott a Walesi Egyetemi Kórház jótékonysági szervezetének, valamint 500 ezer eurót a madridi kórháznak.

Az intézet jótékonysági szervezetének közleménye szerint az összeg azokat a személyzet és betegek ellátásával kapcsolatos extra kiadásokat fogja fedezni, melyre a járvány okozta leterheltség miatt egyébként nem lett volna keret.

“Vissza szerettek volna adni valamit abból a sok jóból, amit kaptak, hiszen Gareth Bale maga is ebben a kórházban született. Köszönjük szépen, Gareth, te vagy a mi csillagunk!” – idézi a BBC a közleményt.

„Szeretném megköszönni az összes egészségügyi dolgozó koronavírus-járvány alatt végzett kitartó és áldozatos munkáját. A Walesi Egyetemi Kórház különleges helyet foglal el a szívemben és sokszor nyújtott segítséget a barátaimnak és a családomnak, valamint a társadalomnak. Sok kitartást kívánok, lenyűgöző munkát végeztek” – mondja Bale az intézmény által megosztott videóban.

A walesi futballista ezen felül további 500 ezer eurót adományozott a madridi kórháznak.

Korábban Bale válogatottbeli csapattársa, Aaron Ramsey is a walesi egészségügy segítségére sietett (10 ezer fonttal), míg a Barcelona csillaga, Lionel Messi és a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola ennél is komolyabb összeget, 1-1 millió eurót áldozott orvosi célokra.

További tartalmak