Musorujsag
Élő Eredmények

Demba Ba: A Newcastle harcban lehet a bajnoki címért

MTI
A klub korábbi támadója, Demba Ba abban bízik, hogy a tulajdonosváltást követően a Newcastle United labdarúgócsapata ismét harcban lesz a bajnoki címért a Premier League-ben, és visszatér a Bajnokok Ligájába.

„Egy másik csapat lesz, ez meggyőződésem. A gazdasági megerősödés nemcsak a klubnak, hanem a Premier League-nek is jót tesz majd” – mondta Ba a Sky Sportsnak.

Az egyesületet egy szaúdi hátterű cégcsoport akarja megvenni, az üzlet kapcsán már csak az „utolsó simítások” vannak hátra, miután a vevő letette a 17 millió fontos előleget, és már mindenben megegyezett a jelenlegi tulajdonossal, Mike Ashleyvel.

„Ha létrejön a tulajdonosváltás, nagyon boldog leszek, mert imádom a Newcastle Unitedet” – mondta a szenegáli válogatott Ba, aki 2011 és 2013 között 58 meccsen 29 gólt szerzett az együttes színeiben.

A négyszeres angol bajnok Newcastle legutóbb a 2002/03-as szezonban szerepelt a BL főtábláján, s ugyanebben az idényben érte el 21. századi legjobb helyezését a bajnokságban, harmadik lett. Azóta kétszer is kiesett az élvonalból, jelenleg pedig a 13. helyen áll a PL-ben.

További tartalmak