Musorujsag
Élő Eredmények

Így indulhat újra a spanyol futballélet

m4sport.hu
Május 4-én kezdődhetnek el az egyéni edzések a spanyol profi sportligákban, így a labdarúgó-bajnokságokban is – jelentette be a miniszterelnök.

Pedro Sánchez a keddi kormányülés után közölte, hogy Spanyolország négy fázisban enyhíti a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket, amelyek várható időtartama összesen hat-nyolc hétig tart majd.

„Minden fázis legkevesebb két hétig fog tartani, mert ennyi a vírus lappangási ideje” – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy a járvány alakulásától függően, területenként eltérő lesz az óvintézkedések fokozatos feloldásának sebessége. A területi egységeket a megyék, illetve a szigetek jelentik, amelyek között – néhány kivétellel – továbbra sem lesz átjárás, amíg le nem telik, a várhatóan június végéig tartó átmeneti időszak.

A kormány által kedden elfogadott menetrend szerint hivatalosan május 4-én veszi kezdetét a nulladik, úgynevezett felkészülési fázis, amelyben például megkezdődhetnek a profi sportolók egyéni edzései. A labdarúgók szigorú egészségügyi felügyelet mellett, negatív koronavírus-teszt után kapnak engedélyt az egyéni edzésekre a sportközpontokban. A tervek szerint a futballélet újraindításának következő lépéseként május 18-án elkezdődhetnek a kiscsoportos edzések, június 1-én a csapatok közös edzései, június 5-én vagy 12-én pedig nézők nélkül folytatódhat a bajnokság.

További tartalmak