Musorujsag
Élő Eredmények

Lőw Zsolt: Ennek borzasztó következményei lehetnek

M1/m4sport.hu
Lőw Zsolt szerint beláthatatlan következményei lehetnek annak, hogy Edouard Philippe francia miniszterelnök befejezettnek nyilvánította a professzionális sportligák 2019/20-as idényét, így a futballszezont is.

A kormányfő kedden a nemzetgyűlés előtt mondott beszédében kifejtette, hogy nem lehet folytatni többek között a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt labdarúgószezont sem.

Zoumana Camara, Lőw Zsolt, Arno Michels, Thomas Tuchel (Fotó: Getty)

A 12 pontos előnnyel bajnoki éllovas Paris Saint-Germain másodedzője az M1-nek elmondta, az egész francia futballvilágot váratlanul érte a miniszterelnök bejelentése, amelynek időpontjában a klubok éppen az edzések májusi, a bajnokság júniusi újrakezdésének részleteiről egyeztettek egymással.

A magyar tréner szerint a határozatnak beláthatatlan következményei lesznek a francia futballra nézve. „Nem tudom elképzelni, hogy az összes klub túlélné ezt a leállást és ezt a hosszú időszakot. Borzasztó következményei és negatív hatásai lehetnek ennek a francia labdarúgásra, mint ahogyan a mi klubunk is borzasztóan megsínyli ezt. Nemcsak a bajnokságot nem tudjuk befejezni, hanem egyik kupában sem tudunk döntőt játszani, tehát három trófeától esünk el még akkor is, ha a zöld asztal mellett azt mondják, hogy francia bajnoknak nyilvánítanak minket, mert akkora az előnyünk. De hát az se olyan, mint amiről egy sportember álmodik, hogy a szezon végén felemeli a megérdemelt trófeát.”

Lőw Zsolt hozzátette, hogy a Bajnokok Ligája-szereplés szempontjából is hátrányt szenvedhet a PSG a többi európai csapattal szemben, ha a leállásról szóló döntés érvényre jut. „Ha mi nem játszunk, míg mondjuk a Bayern München lejátssza a bajnokságot, aztán augusztusban találkozunk egymással, akkor mi jövünk a nagy semmiből, ők meg egy bajnoki ritmusból” – fogalmazott a tréner, aki szerint az is további bizonytalanságot szül, hogy ha Franciaországban még zárt kapus mérkőzéseket sem lehet rendezni, akkor hol fogadná a PSG az aktuális BL-ellenfelét. „Egyre komikusabb és csavarosabb ez a történet” – fogalmazott.

A magyar edző azt sem érti, hogy miért most kellett meghozni ezt a döntést, amikor május 11-ig kijárási korlátozások vannak érvényben Franciaországban. „Még lett volna két hét ezen gondolkodni és ezt megtervezni, a két hét alatt még rengeteg dolog változhat. Elhamarkodottnak, elkapkodottnak érzem. Nem tudom, hogy hova vezet ez, csak bízni tudok benne, hogy ez nem a végleges megoldás. De ha így marad, akkor komoly gondokkal küzdhet a francia sportélet.”

Az interjúért kattintson a lejátszóra!

További tartalmak