Tuttosport: a Liverpool sem mondott még le Szoboszlairól

A Tuttosport szerint a Liverpool is konkurenciát jelenthet az AC Milannak, amely 20 milliós ajánlattal kereste meg a Red Bull Salzburgot Szoboszlai Dominik átgazolása ügyében.

EPA/CHRISTIAN BRUNA



Szinte követni is nehéz, hány klub érdeklődéséről számolt már be a nemzetközi sajtó, Olaszországból a Milan és a Lazio, Németországból az RB Leipzig és a Dortmund, Angliából az Arsenal neve merült fel eddig Szoboszlaival kapcsolatban.

A Liverpool sem új szereplő, a Tuttosport kedden megjelent információja szerint továbbra is versenyben van a nyolcszoros magyar válogatott középpályás aláírásáért, aki rövid időn belül a második salzburgi igazolás lehetne az Anfielden Takumi Minamino téli érkezését követően.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája őszi csoportkörében mindkét Liverpool elleni mérkőzésen kezdőként lépett pályára, így testközelből ismerhetik Jürgen Kloppék.

Jelen állás szerint azonban a Milan tűnik a legaktívabb kérőnek, ráadásul Ralf Ragnickkal is tárgyalnak, a Red Bull-csoport sport és fejlesztési igazgatója egyszerre kaphatja meg a sportigazgatói és vezetőedzői posztot a klubnál, ami akár elősegítheti Szoboszlai érkezését, illetve befolyásolhatja a játékos döntését.

Esterházy Mátyás, Szoboszlai Dominik menedzsere januárban az M4 Sportnak úgy nyilatkozott, a középpályás a fejlődés szempontjából a legjobb helyen van Salzburgban, így nem sietnek sehova, ha pedig eljön az ideje, a továbblépés szempontjából a legelőnyösebb projektet választják majd.

Ausztriában péntektől kezdődhetnek a csapatszintű edzések, a futball várhatóan június elején indul újra, a Salzburg és a másodosztályú Ausztria Lustenau kupadöntőjével.