Musorujsag
Élő Eredmények

„Törvények felett állónak tartják magukat” – Platini lemondatná Infantinót

„Törvények felett állónak tartják magukat” – Platini lemondatná Infantinót

mti
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) irányító Gianni Infantino lemondását követelte Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) korábbi elnöke.

A francia sportdiplomata azt kifogásolta, hogy Infantino titokban háromszor találkozott Michael Lauber svájci államügyésszel, miközben az vizsgálatot vezetett a FIFA ellen. „Ők ketten érinthetetlennek és a törvények felett állónak tartják magukat” – mondta a 64 éves Platini szerdán a L’Illustré svájci lapnak.

Lauber amiatt került a kritikák középpontjába, hogy a túlságosan lassú ügymenet következtében áprilisban elévülés miatt leállt a svájci ügyészség vizsgálata több német funkcionárius ellen, akik a 2006-os világbajnokság előtt gyanús kifizetéseket kezdeményeztek.

Platini manipulátornak és opportunistának nevezte Infantinót, aki 2016-ban még az UEFA főtitkáraként megakadályozta az ő FIFA-elnökké választását azáltal, hogy – Joseph Blatter akkori FIFA-vezetővel együtt – korrupció miatt eltiltatta őt minden futballal kapcsolatos tevékenységtől. Ennek oka egy kétmillió frankos kifizetés volt Blattertől Platininak 2011-ben. Az összegről mindketten azt állították, hogy megkésett átutalás volt egy korábbi tanácsadási szerepvállalásért.

A svájci parlament illetékes bizottsága szerdán tanácskozott Lauber beidézése ügyében, ami az első lépés lehet az államügyész felfüggesztése felé. Az ügyészség felügyeleti testülete előzőleg kötelezettségszegést, bűnpártolást és hivatali titok megsértését állapította meg amiatt, hogy Lauber 2016-ban és 2017-ben titokban találkozott Infantinóval.

További tartalmak