Musorujsag
Élő Eredmények

Óriási prémiumot ajánlott a játékosoknak a Real elnöke a bajnoki címért és a BL-trófeáért cserébe

Óriási prémiumot ajánlott a játékosoknak a Real elnöke a bajnoki címért és a BL-trófeáért cserébe

MTI
Két cím megszerzése esetén busás javadalmazásra számíthatnak a Real Madrid futballistái a Marca értesülése szerint.

A királyi gárda belső ügyeiben is jártas spanyol sportnapilap úgy tudja, hogy Florentino Pérez klubelnök fejenként 720 ezer eurós (252 millió forint) jutalmat ígért a játékosainak, ha a mostani szezonban megnyerik a spanyol bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is.

Az elnöki feltétel teljesítése esetén ily módon kompenzálnák az anyagi veszteségeket, amelyeket a blancók a koronavírus-járvány egyik következményeként szenvedtek el azzal, hogy lemondtak fizetésük egy részéről.

A Real Madrid a pandémia miatt szünetelő La Ligában 27 forduló után – és a júniusi folytatás előtt – a második helyen áll, két pont hátrányban a címvédő FC Barcelona mögött. A Bajnokok Ligájában a legjobb tizenhat között van a fővárosi együttes, de nehéz helyzetben várja a nyolcaddöntős visszavágót, miután a párharc első mérkőzését hazai pályán 2-1-re elveszítette a Manchester Cityvel szemben.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Arthur édesapja igent mondott a Juventusnak
A Barcelona engedélyt adott a Juventusnak, hogy tárgyaljon 23 éves brazil középpályásával, Arthurral, akinek a kegyeiért az olasz Inter és az angol Tottenham is verseng. Az olasz Tuttosport információi szerint a játékos édesapja rövidre zárta a találgatásokat és már megegyezett a torinói klub vezetőivel.
Külföldi futball
Zlatan Ibrahimovic megsérült
Zlatan Ibrahimovic sérülést szenvedett az AC Milan hétfői edzésén, számolt be róla a <a href="https://www.football-italia.net/153647/ibrahimovic-facing-spell-out" target="_blank" rel="noopener noreferrer">Sky Sport Italia.</a>
Külföldi futball