Musorujsag
Élő Eredmények

A stadionnál kialakított autósmoziból szurkoltak a dán drukkerek

A stadionnál kialakított autósmoziból szurkoltak a dán drukkerek

MTI
A Midtjylland-Horsens dán élvonalbeli bajnoki labdarúgó-mérkőzésen a stadion parkolójában kialakított autósmoziból szurkolhattak a drukkerek.

A brit BBC emlékeztetett, hogy közel három hónapos kényszerszünetet követően az elmúlt napokban komplett fordulóval folytatódott a dán pontvadászat, de a koronavírus-járvány miatt a találkozókat egyelőre zárt kapuk mögött rendezik. A hétfői Midtjylland-Horsens összecsapáson azonban az éllovas házigazdák klubvezetői úgy gondoskodtak a szurkolók közelségéről, hogy közben ügyeltek a távolságtartás helyi előírásaira.

A fényképekkel bőven illusztrált cikkben kiemelték: a stadion tőszomszédságában kétezer jármű befogadására alkalmas parkoló két ellentétes oldalán kivetítőt állítottak fel, a kocsiban ülő drukkerek pedig autósmozit idézően a megadott frekvencián a találkozó közvetítését hallhatták.

A rendhagyó élmény mellett más örömre nem lehetett okuk a Midtjylland szurkolóinak, ugyanis kedvenceik 1-0-ra kikaptak a középmezőnyhöz tartozó vendégcsapattól, ezzel kilenc pontra csökkent az előnyük a második helyezett FC Köbenhavnnal szemben.

A Midtjylland keretének már nem volt tagja Korcsmár Zsolt, aki folyamatos sérülései miatt két héttel ezelőtt jelentette be profi játékoskarrierjének befejezését.

Borítókép: A Midtjylland-szurkolók autóból buzdították csapatukat (Fotó: Twitter)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Messi marad Barcelonában
Lionel Messi a következő szezonban is az FC Barcelona labdarúgója marad, miután nem él a szerződésében foglalt távozási záradék lehetőségével.
Külföldi futball