Musorujsag
Élő Eredmények

A Napoli hatpontos meccset nyert a Roma ellen

A Napoli hatpontos meccset nyert a Roma ellen

MTI
A kupagyőztes Napoli hazai pályán 2-1-re legyőzte, és ezzel pontszámban utolérte az AS Romát vasárnap késő este az olasz labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában, míg az Atalanta kihasználta az Inter és a Lazio botlását.

A bombaformában lévő Atalanta együttes tartalékos összeállításban lépett pályára a Cagliari otthonában, Szardínián, ahol a hazaiak hiába találtak alig tíz perc után a hálóba, kezezés miatt érvénytelenítették a találatukat.

A folytatásban aztán a bergamói csapat uralta a meccset, még az első félidő közepén büntetőből megszerezte a vezetést, melyet könnyedén őrzött meg a végéig, mivel a a 11-est megelőző szabálytalanság után a hazaiak 10 emberre fogyatkoztak.

A 30. fordulóban az Internazionale és a második Lazio is kikapott, amit az Atalanta kihasznált és már a második helytől is csak öt pont választja el.

A Napoli-Roma rangadón végig a házigazdák futballoztak veszélyesebben, a második félidő elején azonban Jose Callejon góljára még tudott válaszolni a fővárosi gárda.

A győzelmet Lorenzo Insigne 82. percben lőtt gyönyörű találatával szerezte meg Gennaro Gattuso együttese.

Ezzel mindkét csapat 48 ponttal áll a tabellán, a Roma az ötödik, a Napoli a hatodik helyen.

Serie A, 30. forduló:
Cagliari-Atalanta 0-1 (0-1)
Napoli-AS Roma 2-1 (0-0)

korábban:
Brescia-Verona 2-0 (0-0)
Parma-Fiorentina 1-2 (0-2)
Sampdoria-SPAL 3-0 (3-0)
Udinese-Genoa 2-2 (1-0)
Internazionale-Bologna 1-2 (1-0)

szombaton játszották:
Lazio-AC Milan 0-3 (0-2)
Sassuolo-Lecce 4-2 (1-1)
Juventus-Torino 4-1 (2-1)

Az állás:
1. Juventus 30 63-26 75 pont
2. Lazio 30 66-31 68
3. Internazionale 30 63-31 64
4. Atalanta 30 83-39 63
5. AS Roma 30 54-42 48
6. SSC Napoli 30 48-40 48
7. AC Milan 30 39-37 46
8. Hellas Verona 30 37-36 42
9. Bologna 30 43-47 41
10. Sassuolo 30 55-52 40
11. Cagliari 30 48-46 39
12. Parma 30 41-40 39
13. Fiorentina 30 37-43 34
14. Sampdoria 30 36-51 32
15. Udinese 30 27-43 32
16. Torino 30 34-56 31
17. Genoa 30 37-58 27
18. Lecce 30 38-70 25
19. Brescia 30 27-58 21
20. SPAL 30 23-53 19

További tartalmak