×

Egyelőre várni kell Xavi visszatérésére Barcelonában

Megújította a következő idényre szóló vezetőedzői szerződését a katari al-Szadd labdarúgócsapatánál Xavi Hernández, aki egy hete úgy nyilatkozott, szívesen dolgozna korábbi csapatánál, az FC Barcelonánál.

Xavier Hernandez (Fotó: EPA/NOUSHAD THEKKAYIL)



A spanyolok 133-szoros válogatottként visszavonult világ- és kétszeres Európa-bajnok futballistája – aki a katalán együttesben 767 mérkőzésen lépett pályára és 25 trófeát nyert – a sport.es híroldalnak nyilatkozva utalt rá, hogy az év elején volt már ajánlata a Barcától, de azt visszautasította, mert idény közben nem akarta cserben hagyni katari klubját. Ugyanakkor hozzátette: most viszont már szívesen folytatná tevékenységét a Barcelona szakmai irányítójaként.

A 40 éves Xavi tavaly vette át az al-Szadd vezetését, négy évnyi ottani játék után két idényre szóló tréneri szerződést kötött. Csapata a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett bajnokságban jelenleg a harmadik helyen áll. Az együttműködés folytatását a klubja jelentette be.

„Örülök, hogy folytathatom az al-Szzaddnál, a csapat célja mindig is az lesz, hogy versenyben legyen a címekért” – idézi Xavit a hivatalos közlemény.