×

Klinsmann bocsánatot kért a dicstelen Hertha-sztori miatt

Öt hónappal a történtek után elnézést kért távozásának körülményei miatt Jürgen Klinsmann, a Hertha BSC korábbi vezetőedzője.

Jürgen Klinsmann 2019. november 30-án, a Dortmund elleni Hertha-meccsen (Fotó: MTI/EPA/Hayoung Jeon)



A játékosként világ- és Európa-bajnok tavaly novemberben a tanácsadó testület tagjaként érkezett a berlini klubhoz, három hét múlva pedig a csapat vezetőedzőjének is kinevezték. Regnálása nem tartott sokáig, tíz héttel később a kispadról, majd a tanácsadó testületből is távozott. Döntését a Facebookon hozta nyilvánosságra, meglepve vele a klubvezetést is.

A Hertha a téli átigazolási szezonban az összes európai bajnokságot figyelembe véve a legtöbb pénzt költötte új játékosokra. A 78 millió eurós nagybevásárlás ellenére a gárda a tavaszi szezon első öt mérkőzéséből csak egyet nyert meg, összességében pedig Klinsmann irányításával a Hertha kilenc mérkőzésen csak háromszor nyert.

A berliniek a korábbi német szövetségi kapitány februári távozásakor a 14. helyen álltak a Bundesligában, mindössze hat pontra a kieső zónától, a klub élvonalbeli pozícióját csak Bruno Labbadia érkezése után tudták stabilizálni.

Az 55 éves tréner a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva elnézést kért a történtek miatt. „Nagyon sajnálom azt, ahogyan a távozásom a Hertha BSC-től lezajlott, miután hat pontra kerültünk az osztályozós helytől.”

Jürgen Klinsmann (Fotó: EPA/Hayoung Jeon)



Klinsmann annak idején a bizalom hiányával indokolta lemondását, a kialakult helyzetben szerinte nem volt garancia arra, hogy felelősséggel lássa el edzői munkáját. Mint később kiderült, a háttérben az állt, hogy nagyobb hatalmat és szélesebb hatáskört szeretett volna magának a klubnál, a Premier League-ből ismert menedzseri funckióhoz hasonló, hosszútávú technikai igazgatói szerződést akart kiharcolni, erre viszont a klubvezetés nem volt hajlandó.

„Tíz hétig sem tudtunk sajnos összehozni egy írásos szerződést” – fogalmazott Klinsmann a dpa-nak nyilatkozva, az állítást azonban Werner Gegenbauer, a Hertha elnöke korábban már visszautasította.

Kínos momentuma Klinsmann berlini ténykedésének, amikor nyilvánosságra került egy lista, amelyre feljegyezte a klubnál tapasztalt, általa problémásnak ítélt hiányosságokat, különösen Michael Preetz sportigazgatóra kihegyezve.

„A távozásom kivitelezésében bizonyára követtem el hibákat, ezért pedig szeretnék elnézést kérni. Hogy az elemzésem, amelyet a befektető tanácsadójaként belső használatra készítettem, nyilvánosságra került, az minden érintettnek ártott. A mai napig rejtély számomra, hogy az hogyan jutott el a sajtóhoz” – állította Klinsmann a dpa-nak.

Jürgen Klinsmann (Fotó: EPA/Clemens Bilan)



A Klinsmann-érának magyar vonatkozású fejezete is volt, amikor is személyes sértettsége miatt távolította el a Hertha első csapatától Petry Zsoltot. A kapusedző – és Dárdai Pál akkori vezetőedző – azzal haragította magára az új trénert, hogy tavaly nem hosszabbítottak szerződést kapus fiával, illetve nem teljesítették az apa azon kérését, hogy adjanak játéklehetőséget Jonathennek. A váratlan lemondás után vissza is vették a magyar kapusedzőt.

Sokat elárult Klinsmann megfontoltságáról az a januári történet, amikor nem tudta igazolni az edzői licenc megújításához szükséges továbbképzéseket, mert kaliforniai házában felejtette a dokumentumokat, emiatt pedig majdnem nem ülhetett le a kispadra a Bayern München elleni meccsen. A tréner végül megkérte egyik ismerősét, hogy menjen el amerikai otthonába, fotózza le és küldje el neki a szükséges dokumentumokat, amelyeket ő aztán e-mailben továbbított a német szövetségnek. A DFB végül a beküldött dokumentumok megvizsgálása után érvényesnek tekintette az edzői licencet.

„De mindez már a múlt, a legfontosabb, hogy a Hertha kiharcolta a bennmaradást és továbbra is a Bundesligában szerepelhet” – zárta rövidre Klinsmann a visszatekintést.