×

Katari vb-program: napi négy csoportmeccs, aranyvasárnapi döntő

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) ismertette a 2022-es katari világbajnokság időrendjét, ezek szerint a csoportkörben naponta négy mérkőzést rendeznek, az első két forduló találkozóit 11 órán keresztül játsszák.

Átadták Katarban a 2022-es vb első új stadionját, a 40 ezres, teljesen légkondicionált al-Vakrát (Fotó: EPA/Noushad Thekkayil)
Az első összecsapás helyi idő szerint 13 órakor (közép-európai idő szerint 12 órakor) kezdődik, a második 16 órakor, a harmadik 19 órakor, míg a negyedik 22 órakor. A 12 napon át tartó csoportkör – amelyben 32 csapat küzd – utolsó fordulójában, valamint az egyenes kieséses szakaszban 18 órakor és 22 órakor lesz a kezdés. A katari stadionok közötti aránylag kis távolság miatt az ott tartózkodó drukkerek naponta egynél több mérkőzést is meg tudnak nézni a helyszínen.

A vb nyitómérkőzését november 21-én, hétfőn 13 órától rendezik a 60 ezer néző befogadására alkalmas al-Bayt Stadionban. A bronzmérkőzésre a Kalifa Nemzetközi Stadionban kerül sor december 17-én, a döntőt pedig másnap 18 órától játsszák a 80 ezer néző befogadására alkalmas Loszaíl Nemzeti Stadionban. Utóbbiban lesz az egyik elődöntő is, míg a másiknak az al-Bayt Stadion ad otthont.

A meccsnaptár itt tekinthető meg.

A vb-k történetében először rendezik meg télen a tornát.