Musorujsag
Élő Eredmények

Ibrahimovic: Olyan vagyok, mint Benjamin Button

MTI
A Milanban remeklő svéd játékos úgy érzi, még csak most kezd belemelegedni
Zlatan Ibrahimovic remekel a Milanban. EPA/LUCA ZENNARO

Az AC Milanban játszó Zlatan Ibrahimovic a folyamatosan fiatalodó filmfőhőshöz, Benjamin Buttonhoz hasonlította magát azok után, hogy szerdán duplázott a Sampdoria ellen az olasz labdarúgó-bajnokságban.

„Az emberek azt mondják, öreg és fáradt vagyok, de még csak most kezdek belemelegedni” – fogalmazott a találkozó után a klub televíziójának a 38 éves svéd csatár, aki januári érkezése óta már kilenc gólnál jár.

„Olyan vagyok, mint Benjamin Button, azzal a különbséggel, hogy én soha nem voltam öreg” – tette hozzá a támadó, utalva a 2008-ban Oscar-díjat nyert filmre.

A Milan a gyenge szezonkezdet után magára talált, Ibrahimovic megszerzése óta csak kétszer kapott ki a Serie A-ban, és hatodik helyezettként a következő idényben elindulhat az Európa-liga selejtezőjében.

A svéd játékos szerződése a szezon végén lejár a klubnál, s egyelőre nem tudni, hol folytatja pályafutását.

További tartalmak