Musorujsag
Élő Eredmények

Újabb Schmeichel a Manchester United kapujában?

m4sport.hu
A papa, Peter Schmeichel Bajnokok Ligáját nyert a csapattal, a fiát most a BL-szereplés miatt szerződtetnék.
David De Gea napjai meg lennének számlálva a klubnál? EPA/PETER POWELL

A Manchester United a harmadik helyen fejezte be az angol labdarúgó-bajnokságot, így a következő szezonban ismét a BL-ben szerepelhet. A csapat megerősítéséről már hetek óta hallani, de eddig többnyire csak mezőnyjátékosokról volt szó. A brit The Sun értesülései szerint azonban a kapuban is szeretnének újítani, mivel a csapat első számú kapusa, David De Gea számos komoly hibát követett el a szezon vége felé.

Mégpedig nem is akárkit néztek ki a helyére, egy korábbi manchesteri legenda, Peter Schmeichel fiát, a jelenleg a Leicesterben szereplő Kasper Schmeichelt. Megszerzése nem lesz egyszerű, hiszen még három éves szerződése van jelenlegi csapatával.

Ugyanakkor sokkal könnyebbnek ígérkezik őt leigazolni, mint a szintén a United által kinézett Jan Oblakot, akinek az Atlético Madrid 109 millió font kivásárlási árat állapított meg. Schmeichelt ennél jóval olcsóbban meg tudnák szerezni.

A dán válogatottban is alapembernek számító kapusnak jelentős szerepe volt a Leicester 2016-os bajnoki címében, majd a következő szezonban, amikor a BL-ben a negyeddöntőig meneteltek.

Egy biztos, a 33 éves Schmeichelnek nem lennének beilleszkedési gondjai, hiszen egész pályafutását Angliában töltötte, eddig 209 PL meccse van, ráadásul a United is spórolni tudna, hiszen valószínűleg kevesebbet kellene fizetnie, mint a heti 375 000 fontot kereső De Geának.

További tartalmak